A hét szakácsa: Helga1

Eheti kiemelt szakácsunk, Helga1 idestova 35 éve főz. Családja kedvence a lencsefőzelék. Beszámolójából megtudhatjuk, mely főztjét tartja élete csúcsteljesítményének.

Kőszegen élünk, két felnőtt fiúnk van. A családhoz tartozik két német juhászkutya is, akik szintén szeretik a főztöm J.

Helga1 szakács

Főzni otthon nem tanultam, de emlékezetből általában sikerült hoznom az otthoni ízeket. A szakácskönyvből készített főzelékeknek más íze volt, ezért anyukám lediktálta a hozzávalókat: pl. tökfőzelék: hagyma, kapor, tejföl; spenót: fokhagyma, tej… Szóval így kezdtem 35 éve.

Terített asztal Helgáéknál

Mindig ízlettek a hidegkonyhai készítmények – eleinte franciasalátával, májpástétommal, kaszinótojással, sonkatekerccsel kezdtem, aztán folyamatosan eggyel többet készítettem. Születésnapokon, karácsonykor, ballagáskor ez volt az ünnepi menü. Azt hiszem, a csúcs az volt, mikor Nővérem születésnapjára huszonhárom különféle ételt készítettem negyvenöt vendég részére. (Mint utóbb kiderült, elég lett volna hetven embernek is J.) Nagy sikert arattam vele, fotókat készítettünk, és mivel már évek óta figyelemmel kísértem az oldalatokat, gondoltam, én is felteszem kikísérletezett receptjeimet, hátha másoknak is elnyeri tetszését. Aztán kedvet kaptam, így a legtöbb ételemet meg is örökítettem.

Ezeket olvastad már?

Mindenféle hozzávalót szívesen kipróbálok, így a konyhámban a sertészsírtól a kókuszolajon keresztül a kökényolajig, a búzaliszttől a teljes kiőrlésű liszteken át az amarántlisztig minden megtalálható.

Curry keverék Helgától recept

Szeretem a fűszerkeverékeket saját magam összeállítani (pl. a curry több mint 10 különféle összetevőjét...)

Szerencsém van a családommal, mert mindenre nyitottak, és szívesen veszik éppúgy a hagyományos ételeimet, mint az újításaimat. (Kivéve a nagyobb fiam, aki azt mondta, hogy a főzelékekben hanyagolhatnánk az étkezési keményítőt, és maradjunk a rántásnál J.)

Főzelékek Helga1 konyhájából

Nálunk hetente legalább háromszor főzelék van, a család kedvence a lencse, de szeretjük a különféle leveseket is, most például a sóskaleves a menő. Mindig más süti a favorit: jelenleg a csíkos tejszínes-túrós tortámat kell rendszeresen elkészítenem.

Csíkos tejszínes túrós torta recept

Ezúton szeretném megköszönni Nektek, hogy általatok megismerhettem a különféle elkészítési módokat, és megtanulhattam Tőletek például a majonéz vagy krémes elkészítését...és még sorolhatnám!

Ajánlott videó

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Ünnepi almaleves

Egy egyszerű leves, ami a hozzáadott fűszerektől és a gránátalmától válik alkalomhoz illő, egészséges finomsággá. A bodzacukrot tavasszal bodzavirágból készítettem, a receptjeim ...

Apró vaníliás kiflik

Ezeket a kis kiflicskéket egy hideg délután sütöttem, amikor jól esett valami házias, egyszerű a finom kávé mellé. Tetejére csak egy kis olvasztott csokoládé került, hogy még ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

Ludaskása

Soha nem szerettem a ludaskását. Nem is nagyon szerethettem, anyukám soha sem csinált, távoli rokonoknál kóstolva meg...nem tett rám mély benyomást, na. Ha meg a Márton-napi össznépi ...