A Tanú című filmből az egyik kedvenc jelenetem, amikor Virág elvtárs az Operában megnyugtatja Pelikánt: "Ugyan kit csaptunk be? A kutatókat? Azok örülnek, ha plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot. Az imperialistákat. Nekik alaposan túljártunk az eszükön. Nem szeretnék most a helyükben lenni."
Valószínűleg azért derülök mindig ezen a jeleneten annyit, mert nem éltem abban a korban. Ha a narancs vagy a citrom puszta léte nem is okoz euforikus boldogságot, azért, nektek bevallom, a narancs- vagy a citromfa látványa egy kicsit mindig megemeli az adrenalin-szintemet. Most nem arról beszélek, mikor a nappaliban tartott kis fánk szezononként hoz egy gyümölcsöt, hanem arról, amit a mediterrán országokban tapasztalunk, ha jókor megyünk.
Mikor életemben először láttam citromligetet, mindjárt bele is költöztem - az egy éven át szervezett olaszországi iskolai kirándulás ugyanis pont szeptemberre esett, és a sorrentói kemping, ahol a szállásunk volt, egy citromligetben terpeszkedett. Zsenge koromnál, na meg a tíz évvel ezelőtti magyar gasztronómiai viszonyoknál fogva hírből sem hallottam még a citromos tésztákról. Ha így lett volna, a költséghatékonyság és az önellátás nevében biztos nem főzök egy olasz citromliget közepén nyolc emberre porból bolognait, dehát 17 éves voltam, na. Lényeg a lényeg, azóta jobban figyelek, és ha működő citromfa közelébe kerülök, mindjárt be is spájzolok.
Kaliforniában ez viszonylag egyszerűen megoldható. Nem feltétlenül San Franciscóban, mert itt általában 5 és 25 fok között mozog a hőmérséklet, de fél óra vezetéssel ki lehet jutni a félszigetről, és olyankor még a kánikulával is összefuthat az ember. A citrom pedig – hozzám hasonlóan – szereti a kánikulát. Van egy kedves ismerősünk, akit néha meglátogatunk egy közeli kisvárosban, és - éljen, éljen, éljen - neki van egy citromfája. Egyetlen darab, de szezonban viccen kívül van rajta jó 100 darab citrom, ami egy háztartásnál jóval többet tud eltartani - úgyhogy ha arra járunk, mindig szerzek jó pár darabot.
Nem mondhatnám, hogy az a klasszikus piaci méret, az átlag olyan 40-45 deka körül van, és egészen más az illata meg az íze, mint a kereskedelemben kaphatóknak - a biót is beleértve. Sőt, hiszitek vagy sem, még romlik is! A legelső szüretemből egy kósza darabot nem vettem észre, és 2 hét után olyan szépen elkezdett penészedni, hogy öröm volt nézni. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de emlékeim szerint a bolti verzióval ritkán fordul elő, hogy a szedést követő két héten belül enyészetnek induljon.
Azóta figyelek, és szüret után igyekszem hamar feldolgozni az eredményt - a már említett citromos tészta, pite, pác vagy lemon curd formájában. Az utolsó termés utolsó két darabja desszertként végezte - az angolok tojásos citromkrémjének habos-joghurtos verziója készült belőle. Előre szólok, a cucc addiktív - szerintem magában a legjobb, de nyomhatunk bele babapiskótát vagy vajas kekszet is, díszíthetjük gyümölccsel, de tálalhatjuk piskóta mellé is - én ezt kínáltam a máknudli mellé. Ha pedig egyszer lesz kertem, biztosan ültetek citromfát!
