Van öt okunk, amiért tényleg megéri korán kelned

Úgy tűnik, talán mégis igaza van annak a sok sikeres, megrögzötten koránkelő embernek.

Valószínűleg nincs a Földön olyan ember, aki szeret korán kelni – maximum olyan, akinek könnyebben megy, és többen vagyunk, akiknek nehezebben. Pedig rengeteg pozitív, testi és lelki hatása van annak, ha időben elkezded a napot, ezek közül sorolunk most párat.

Ha minden nap ugyanabban az időpontban kelsz fel, a szervezeted hozzászokik, és jobban is alszol majd

1. Jobban tudsz koncentrálni

Korán reggel még sokkal kevesebb a zavaró, a figyelmedet elvonó tényező: nem kelt még fel a család, kevesebb kolléga van benn a munkahelyen, és még az utcákon is könnyebb és gyorsabb haladni, mindegy, hogy autóval vagy tömegközlekedéssel jársz. Ilyenkor sokkal könnyebben tudsz koncentrálni, és hatékonyabban dolgozni, ha éppen azért kelsz korábban. Ráadásul az agy általában jobban működik reggel, és ha korán kelsz, több időd lesz még délelőtt letudni, amit le kell.

2. Jobban alszol tőle

Ha minden nap ugyanabban az időpontban kelsz fel, a szervezeted természetes ritmusa hozzászokik, és jobban is alszol majd. A testednek ugyanis az a legjobb, ha rendszeresen alszol, ha például a hétvégén jellemzően tovább maradsz ágyban, és később fekszel, az megviseli az alvásminőségedet is. Egy idő után viszont hozzászokik majd a szervezeted a felkelési időponthoz, magadtól leszel este korábban álmos, és magától beáll a ritmusod.

via GIPHY

3. Lesz időd mozogni

A legtöbb ember azért él viszonylag mozgásszegény életmódot, mert egész egyszerűen nem tudja beleerőltetni a napjába azt a másfél órát, amíg edzeni tudna. Ha reggel korábban felkelsz, akkor nyersz egy-két órát arra, hogy már akkor letudd a mozgást, amikor mindenki más még alszik - és így egy egészségesebb módon kezdheted a napodat is.

4. Egészségesebben eszel tőle

Kutatások bizonyították, hogy a későn kelők hajlamosak kihagyni a reggelit, míg a korán kelők sokkal inkább beillesztik azt a rutinjukba. Azt pedig már mindenki tudja, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, ráadásul azok, akik kihagyják, jellemzően sokkal egészségtelenebbül esznek egész nap. Hiszen ha az ember nem reggelizett, az útba eső fánkozó vagy friss péksütikkel csábító pékség mindig "jó" megoldásnak tűnhet.

Reggeliajánlónk:

5. Jobban oda tudsz figyelni magadra

Ugyanazért, amiért jobban tudsz koncentrálni reggelente, időd is van arra, hogy figyelj egy kicsit csendben befelé - ez pedig a mai, közhellyel élve rohanó világunkban igazi ritkaság, és ki kell élvezni. Kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb, hosszú távon pedig boldogabb lehetsz akkor, ha gyakorolsz olyan mindfullness technikákat, amelyek segítenek, hogy lelassulj. Írj naplót, meditálj, sétálj egy nagyot, vagy csinálj bármit, ami segít kikapcsolni!

Ezeket olvastad már?

via

Címlapról ajánljuk

További cikkek