JACKFRUIT, avagy a bizarr gyümölcs, amiből "húsétel" készül

Egy gyümölcs, amit hús helyett fogyasztunk – ennél nagyobb őrültséget már kitalálni se lehetne, gondolhatná egy megrögzött és zárkózott húsevő, de mi nem ilyenek vagyunk. Mi szeretünk kísérletezni, és kipróbálni új ízeket, így aztán a jackfruittal is szívesen megismerkedtünk. Mutatjuk, miért érdemes!

A húsmentes konyhát teljesen vegánként vagy éppen a vegetáriánus étkezés különböző válfajait követőként általában két iskola létezik: az egyik nem próbálja meg imitálni a húsos fogások ízeit, a másik viszont bátran kísérletezik, és általában meglepően meggyőző eredményekre jut: még a mi húsban bővelkedő magyaros ételeink is elkészíthetők teljesen húsmentesen, úgy, hogy ízükben teljesen hozzák a megszokott élményt. Bár a tudatos, bolygónkat kímélő étkezésben fontos, hogy az alapanyagaink nagyja helyi vagy legalábbis az égövünknek megfelelő helyen teremjen, azaz ne kelljen sokat utaznia, míg elér hozzánk, így is csökkentve a környezeti ártalmakat, néha nyugodtan tehetünk kivételt, és használhatunk egzotikusabb alapanyagokat is. Mint amilyen a jackfruit.

Jackfruit

Már csak azért is, mert a most bemutatott jackfruitot, azaz a jákafa gyümölcsét konzerv formában használjuk fel, így nem kell számolnunk a romlandósággal. A jackfruit egyébként a világ legnagyobb fán termő gyümölcsféléje, a Délkelet-Ázsiában őshonos jákafa gyümölcse akár a 35 kilót is elérheti, hossza pedig megközelítheti az egy métert is.

Íze annak alapján változik, mennyire érett a gyümölcs, az igazán érett darabok egészen édesek, de az éretlen gyümölcs textúrája és íze rendkívül hasonlít a húshoz, szálas, foszlós állaga miatt teljesen olyan, mint a hús.

Íze is kellemes, nem túl karakteres, ezért rendkívül sokféle vegán fogás készíthető belőle, remekül használható barbeque-ételekben, különböző hamburgerekben, ragukban, készülhet belőle gyros, fasírt, de akár pörkölt is. Próbáljuk ki vele a már bevált vega és vegán receptjeinket, helyettesítsük vele a tofut, a szejtánt vagy akár a gombát.

Az érett gyümölcs íze egyszerre emlékeztet a banánra és az ananászra, a mangóra és az őszibarackra is, ezért Ázsiában fagylalt és különböző krémek készülnek sokszor belőle, az éretlen darabokat pedig konzerv formában tartósítják.

Maga a jackfruit termése rendkívül hasonlít a világ legborzasztóbb szagát árasztó, sokakat rendesen a rosszullétbe kergető duriánra, de míg annak tényleg elviselhetetlen a szaga, a jackfruittal nincs ilyen probléma.

Valóban hasonlít a húsra!

A hazai hipermarketek és bio élelmiszereket forgalmazó boltok polcain egyre többször találkozhatunk a jackfruitkonzervekkel és tartósított változataival, érdemes tennünk vele egy próbát. Már csak azért is, mert semleges íze mellett alacsony a kalóriatartalma, viszont telítve van karotinnal és flavonoiddal, antioxidánsokkal, így gyulladást csökkentő hatással és antibakteriális hatással is rendelkezik.

Ha még többet olvasnál a HÚSBAVÁGÓ kampányunkról, nézd meg főszerkesztőnk levelét, vagy kövesd a Nosaltyt itt, a FacebookonInstagramonYouTube-on vagy a Viberen a húsmentes hét kapcsolódó tartalmaiért!


Így teheted izgalmassá a húsmentes főzést:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...