Ez a két legegyszerűbb és legfinomabb KRUMPLIFŐZELÉK-recept (szerintünk)

A krumplifőzelék azon szerencsés ételek közé tartozik, amit még a gyerekek is előszeretettel fogyasztanak el az oviban, a suliban és otthon is. Mi egy klasszikus, és egy merőben újszerű receptet hoztunk.

A krumplifőzelék alapvetően egy gyorsan elkészülő, olcsó és laktató étel, amit szívesen fogyasztunk fasírttal és pörkölttel, de akár zöldséggolyóval is, ráadásul a gyerekek sem ódzkodnak tőle annyira, mint egy sárgaborsó- vagy egy finomfőzeléktől.

A burgonyafőzelék elkészítése nem igényel nagy szaktudást, azonban nem csak egyféle recept létezik ahhoz, hogy tökéletes végeredményt kapjunk. A klasszikus változathoz szinte alig van szükségünk néhány hozzávalóra.

Hozzávalók: 2 evőkanál napraforgóolaj, 1 teáskanál fűszerpaprika, 70 dkg burgonya, 2 evőkanál majoránna, 3 db babérlevél, só ízlés szerint, 2 dl tejföl, 1.5 dkg finomliszt, 4 dl víz

A krumplit megmossuk, megpucoljuk, felkockázzuk vagy karikára vágjuk - ahogy szeretjük.
Az olajat egy közepes lábasban felhevítjük, hozzáadjuk a fűszerpaprikát, és 1 percig kis lángon melegítjük, majd hozzáadjuk a krumplit, és összekeverjük.


Felöntjük annyi vízzel, amennyi pont ellepi a krumplit, megszórjuk majorannával, sózzuk, hozzátesszük a babérlevelet, és lefedve főzzük kb. 25 percig, míg a krumpli megpuhul.
Közben a tejfölt kikeverjük a liszttel, és belemerünk egy merőkanállal a főzelék levéből. Csomómentesre keverjük, majd visszaöntjük a főzelékbe.

Elkeverjük, és még 5 percig főzzük kis lángon, hogy kicsit besűrűsödjön.

Igen, a krumplifőzelék receptje tényleg ennyire egyszerű, ezt pedig még számtalan módon lehet fokozni, a főzeléket színesíthetjük további fűszerekkel - például curry-vel, a tejfölös, lisztes habarás helyett pedig használhatunk kókusztejszínt is! Furán hangzik? Hidd el, ha egyszer megkóstolod, többet nem is akarsz másmilyen főzeléket enni!

A currys burgonyafőzelék teljes receptjét a képre kattintva találod!

Hozzávalók: 1,2 kg kifliburgonya, 2 közepes db vöröshagyma, 3 evőkanál olívaolaj, 4 db babérlevél, 6 dl víz, 1 kávéskanál ételízesítő, só ízlés szerint, bors ízlés szerint, 2 dl kókusztej, 3 evőkanál curry por

A felaprított vöröshagymát olívaolajon üvegesre pároljuk. Rászórjuk a curryport, átforgatjuk, majd rádobjuk a megpucolt, karikára vágott burgonyát, babérlevelet, és felöntjük vízzel, ízesítjük.
Fedő alatt a forrástól számítva kb. 12-14 percig főzzük. Arra vigyázzunk, hogy ne főzzük túl a burgonyát. Kókusztej és egy merőkanál főzeléklével hőkiegyenlítést végzünk, majd visszakeverjük az alaphoz.
Már nem forraljuk, ha besűrűsödött, levesszük a tűzről, és egy kicsit pihenni hagyjuk.

Bármelyik főzeléket is válaszd, húsos fasírt és zöldséggolyó egyaránt jöhet mellé, az összhatás szuperfinom lesz!

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rántott hal egyszerűen

Rántott halat nem csak a vízparton érdemes fogyasztani - álljunk neki otthon is bátran az elkészítésének, mert laktató és mennyei. A kívül ropogós panír és a belül omlós, szaftos ...

Címlapról ajánljuk

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Brecz Judit

Rekordhőség és vízhiány fenyegeti az országot: már az ivóvízellátás is...

Az országot sújtó rendkívüli hőhullám nemcsak az emberek egészségét, hanem az ivóvízellátást is egyre nagyobb nyomás alá helyezi. A tartósan 35–40 Celsius-fok közötti hőmérséklet miatt az országos tisztifőorvos július 1-jéig meghosszabbította a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást, miközben több településen már komoly gondokat okoz a megnövekedett vízfogyasztás.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...