5 ok, amiért érdemes rendszeresen édesburgonyát enned

Te szereted az édesburgonyát? Vagy lehet, hogy még ki sem próbáltad? Ha ez utóbbi, akkor irány a zöldséges! Rengetegféle ételt készíthetsz ebből az egészséges zöldségből.

Ma már gyakorlatilag bármelyik zöldségesnél találkozhatunk édesburgonyával, vagy más néven batátával. Bár alapáron drágább, mint a burgonya, szezonban kifoghatunk kedvező akciókat.

Az édesburgonya, bár hivatalosan nem rokona sem a burgonyának sem a sütőtöknek, mégis talán ennek a két zöldségnek a helyettesítésére használjuk leggyakrabban.

Miért érdemes rendszeresen fogyasztanunk?

Az édesburgonya egy igazán szuper zöldségféle, hiszen:

  • gazdag béta-karotinban, ami egy antioxidáns hatású vegyület, az A-vitamin elővitaminja (ez az anyag adja az édesburgonya élénk színét),
  • jó szolgálatot tesz a vitamin- és ásványianyag-bevitelünkben, hiszen a béta-karotin mellett gazdag folsavban, magnéziumban és káliumban is,
  • energia- és szénhidráttartalma a burgonyáéhoz hasonló (86 kcal, ill. 20 g/100 g), így a fogyókúrás étrendünkben is hasonlóan használhatjuk fel (azt remélem mindannyian tudjuk már, hogy nem tilos a burgonya fogyni vágyás idején sem),
  • nagyon sokféle fűszerezést elbír, alapvetően valóban egy édeskés ízű zöldség, jól illik hozzá az édességét kompenzáló karakteres, kicsit egzotikusabb ízvilág,
  • változatosan elkészíthető, készíthetünk belőle krémleveseket, hozzáadhatjuk vegyeszöldség-leveseinkhez, használhatjuk a burgonya helyettesítésére rakott ételekben, köretekben sütve, pürésítve, készíthetünk belőlük zöldségfasírtokat, süteményként kekszeket, tortákat is.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Brecz Judit

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...