Így készül (szerintünk) a szaftos és nagyon omlós HAGYMÁS ROSTÉLYOS

Laktató, fűszeres és nagyon szaftos étel tud lenni a hagymás rostélyos, persze ehhez az kell, hogy jó alapanyagból, a kellő odafigyeléssel vágjunk bele a sütésbe.

Az éttermek egyik koronázatlan királya a hagymás rostélyos, amit otthon sem lehetetlen elkészíteni, csak egy kis odafigyelést igényel.A sváb és osztrák gasztronómia elengedhetetlen klasszikusát te is elkészítheted, mutatjuk, szerintünk hogyan érdemes!

De mi kell a jó hagymás rostélyoshoz?

Négy adaghoz legalább 40 dkg marhahátszín szükséges, ezen felül készíts ki a sütéshez 3 darab közepes nagyságú vöröshagymát, legalább 3 evőkanálnyi mustárt, 4 evőkanálnyi olajat (napraforgó), valamint legyen a közelben egy kevés liszt, só és bors.

A húsokat sózzuk és borsozzuk meg, majdvastagon kenjük be mustárral mind a két oldalon. Egy tányérba helyezve locsoljuk meg az olajjal, és fóliával lefedve legalább néhány órán, de ha tehetjük, inkább egy egész éjszakán át hagyjuk a hűtőben pácolódni.

A hús sütése előtt a hagymákat vágjuk fél centi vastagságú karikákra, és forgassuk meg mindet lisztben. Bő olajban süssük ki, az olajtól pedig még ne szabaduljunk meg, tökéletes lesz a húsok sütésére.

Mivel marhahúsról van szó, ezért oldalanként csak 4-4 percet süssük őket (ne túl magas, inkább közepes lángon), mert nem szeretnénk ehetetlen keménységű húst tenni a tányérra!

Mi legyen a köret?

Süthetünk sült krumplit is, de mi most egy különlegesebb, ízletesebb krumplis köretet ajánlunk. Fél kiló burgonyát főzzünk puhára héjastul sós vízben. Közben egy serpenyőben 1 evőkanál vajon futtassunk meg két rozmaringszálat, majd aprítsuk fel kisebb darabokra. A megfőtt burgonyákat hámozzuk meg, majd egy krumplinyomó segítségével törjük át.

A tört krumplit sózzuk-borsozzuk, szórjuk meg egy kevés reszelt szerecsendióval, majd adjuk hozzá a felaprított rozmaringot is. Keverjünk bele 5 dkg puha vajat és egy deciliter langyos tejet, majd dolgozzuk sima, krémes állagúra.

Könnyen elkészíthető, ízletes és egyben nagyon laktató fogás, amellyel bárkit leveszel a lábáról. Hát kell ennél több?

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.