Itt a megoldás a rémálomra: így tudod kiszedni a formába ragadt sütit

Szomorú tud lenni, amikor kiveszed a kész sütit a sütőből, a formából azonban már nem tudod kiimádkozni. Ne ess kétségbe, az alábbi módszerrel még menthető a helyzet!

A sütésnél annyi mindenen el lehet csúszni. Jól kell belőni az alapanyagok arányát, majd jó sorrendben és megfelelő kézmozdulatokkal kell összekeverni őket, hogy aztán a kellő sütési hőmérsékletről és időről ne is beszéljünk. Aztán amikor minden jól megy, és ott állsz a kezedben a sütőből frissen kivett süteménnyel, úgy tűnik már a célegyenesben vagy, és minden tökéletesen sikerült...akkor nem tudod kivenni a sütiformából. Beragadt, és meg sem akar mozdulni. Próbálod gyengéden kitessékelni, majd a frusztrációtól vezérelve egyre agresszívebben, de semmi. Úgy tűnik, nem marad más hátra, mint a süti teljes széttrancsírozása, vagy mégsem? Az alábbi trükk segíthet, hogy kijöjjön a formába ragadt sütemény, hogy megmeneküljön a kreációd.

Hogy mi a trükk?

Fogj egy bevajazott kést, majd menj végig a forma szélei mentén, úgy, hogy finoman bele is nyomod a süteménybe a kést, hogy az elváljon a forma falától, majd utána fordítsd meg az egészet.

Ilyenkor figyelj oda, hogy a távolság a forma és az állvány, tál, tányér között, amire tenni fogod a sütit, a lehető legrövidebb legyen a távolság, hogy megelőzd a repedéseket, töréseket.

Ha közben mégis azt látod, hogy reped, fogj egy spatulát, és finoman emeled meg vele a sütit. Ha továbbra is törik, akkor vajkrémmel próbáld meg lezárni ezeket a repedéseket. Tegyél rá dekorációként ehető virágokat, így olyan hatást kelt, mintha szándékosan tervezted volna úgy.

És ne feledd, a legjobb módszer az ilyen balesetek elkerülésére a megelőzés, tehát sütésnél jó alaposan olajozd be a formádat, vagy használj sütőpapírt hozzá.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Forrásunk volt


Még több süteményes praktika itt:

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...