Szakértők árulták el, hogy melyik a legegészségesebb sajt
A sajtok népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, az azonban, hogy egészséges-e a fogyasztásuk, már kevésbé egyértelmű.
Szabó AnnaA sajtok népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, az azonban, hogy egészséges-e a fogyasztásuk, már kevésbé egyértelmű.
Szabó AnnaBár a gyümölcsök általában egészségesek, fontos, hogy ebben is mértéket tartsunk. Mutatjuk, mennyit fogyasszunk, hogy ne legyen belőle baj.
NosaltyMeglepő vagy sem, az ételek és italok a hormonjainkra is kihatnak, hiszen valóban azok vagyunk, amit megeszünk. Válasszunk hát olyan élelmet, amivel segítjük szervezetünket, hormonálisan is!
NosaltyValószínűleg már neked is feltűnt, hogy reggel sokkal laposabb a hasad, mint este. Ennek igazán meglepő oka van.
NosaltyHamarosan beköszönt a brutális parlagfűszezon, mely sokaknak egy igen kellemetlen időszak. Most egy allergológus ad tanácsokat, hogyan vészelhetjük át.
NosaltyA terhesség alatt fontos odafigyelni arra, mit eszünk és mit iszunk, ezt mindenki tudja. Mint kiderült, egy bizonyos édességet például érdemes elkerülni.
NosaltyÉvek óta azt hallgatjuk, hogy naponta egy pohár vörösbort meginni nemhogy nem káros, de kifejezetten egészséges is. Nem árt viszont tudni, hogy ma már számos tanulmány ennek az ellenkezőjét állítja.
Szabó AnnaEgy friss tanulmányból kiderült, hogy az egyik tejfajta csökkenti a vastag- és végbélrák kialakulásának, halálos kimenetelének, valamint kiújulásának kockázatát.
NosaltyHa te sem szeretnél méregdrágán üdítőt és ételt venni a strandon, akkor érdemes lehet egy jól megpakolt hűtőtáskát vinned a strandra. Mutatjuk, hogyan pakold meg a táskát!
NosaltyEgy magyar TikToker megvizsgálta, milyen baktériumok vannak egy boltban kapható zsömlén.
NosaltyBár teljesen ártalmatlannak tűnhetnek, mégis komoly problémákat okozhatnak ezek a mindennapi szokások a konyhában.
Liptai LillaA szakértő elárulta, miért nagyon fontos, hogy nyáron odafigyeljünk a sóbevitelünkre.
NosaltyAz egykori kajakozó nem volt elégedett testével, ezért kemény diétába kezdett, hogy leadja felesleges kilóit.
NosaltyKezdd a reggelt egészséges ételekkel, és kerüld el azokat a fogásokat, amelyek gyulladást okoznak a szervezetben! Megéri.
Kremmer MagdiNyáron a növények sokkal nagyobb termikus stressznek vannak kitéve, így nagyon nem mindegy, hogy mikor locsoljuk őket. Joan Calderón kertész szerint bizonyos napszakban nem ajánlott öntözni, akár beltéri, akár kinti növényekről van szó, mert megzavarhatjuk az anyagcseréjüket.
NosaltyA fiatal gyümölcsfák különösen érzékenyek a nyári hőhullámokra. Míg egy idősebb, jól begyökeresedett fa a mélyebb talajrétegekből is képes vizet felvenni, a frissen ültetett fák gyökérzete még nem fejlődött ki eléggé ahhoz, hogy könnyen átvészelje a hosszú, csapadékmentes időszakokat.
Brecz JuditA nyári hőségben sok otthonban szinte folyamatosan működik a légkondicionáló. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne csak a beállított hőmérsékletre figyeljünk, hanem a készülék karbantartására is. Egy szakértő szerint ugyanis a rendszeresen elhanyagolt szűrők jelentősen ronthatják a klíma teljesítményét.
NosaltyÖtven előtt még sokkal könnyebb olyan étkezési rutint kialakítani, amely hosszú távon is támogatja az energiaszintet, az izmokat és az emésztést. A dietetikusok szerint nem drasztikus diétákra, hanem néhány egyszerű, következetesen betartott szokásra van szükség.
Ez a 4 fűszer támogathatja az emésztést és a bélmozgást: mutatjuk, miért, mikor fogyaszd őket székrekedés esetén.
Nem kell nélkülöznünk klasszikusok készítését melegben sem, mutatjuk a könnyítést! Zöldséges csorbaleves, töltött paprika és Rákóczi túrós is helyet kaptak a menüben.
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.
Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé. Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...