A valódi ok, ami miatt laposabb reggel a hasunk

Valószínűleg már neked is feltűnt, hogy reggel sokkal laposabb a hasad, mint este. Ennek igazán meglepő oka van.

Reggelente sokan boldogan néznek bele a tükörbe, hiszen sokkal laposabb a hasuk. A jelenség mögött az anyagcsere-folyamatokon belül több dolog is húzódhat, de van egy ok, mely igazán meghatározó.

A valódi ok, ami miatt laposabb reggel a hasunk

A legtöbben talán arra gondolunk, hogy az emésztés állhat a laposabb has hátterében, és emiatt nem tapasztalhatjuk már a puffadást.

Bár természetesen ez is közrejátszik, a másik ok, hogy a szervezet alvás közben a vizet is feldolgozza.

Ezért lehetséges, hogy izzadunk vagy vizeletetürítünk, de a nedvesség kilélegzésével is folyadékot veszítünk, sőt, a vér pumpálása és a belső szervek működtetése szintén vízvesztéssel jár A szakértők szerint a reggeli "fogyás 80%-a ennek köszönhető, és ebbe nincs beleszámítva a reggeli vizeletürítés.

Persze fontos hozzátenni, hogy ha magas szénhidrát- vagy nátriumtartalmú ételt fogyasztottunk előző este, esetleg hormonális változáson megyünk keresztül (például menstruáció körüli időszakban vagyunk), akkor testünk több vizet tarthat vissza, és nem tapasztaljuk ezt az élményt a megszokott mértékben. 

Forrásunk volt.


Még több érdekesség:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.