Hatalmas siker, olimpiai ezüstérmet nyert a komáromi cukrász
Örökké fiatal című alkotásáért a komáromi cukrász artisztika kategóriában ezüstérmet nyert.
NosaltyÖrökké fiatal című alkotásáért a komáromi cukrász artisztika kategóriában ezüstérmet nyert.
NosaltyA napokban hirdették ki a világ fagylaltkészítőinek rangsorát, a második helyre pedig egy magyar cukrászmester került. A különleges ízekkel dolgozó cukrászda sikere már a világsajtót is bejárta.
NosaltyBezár az Édesem, a Millenáris park tövében pár éve általában csak szombatonként illetve egy-egy napon nyitva tartó, de sokak által kedvelt budai mini cukrászda. Márk Szonja, bár workshopjai és édességei azóta is sikeresek, szomorú döntést hozott az egyre aggasztóbb gazdasági helyzet miatt.
NosaltyA rebarbara tavasz végén, nyár elején jelenik meg a piacokon, ezt a szezont pedig érdemes kiélvezni, ameddig van rá lehetőségünk. Most egy profi cukrász mondja el, szerinte mire figyeljünk, és hogyan tudja a legjobb arcát mutatni a zöldség, amit desszertekbe teszünk.
Nábelek ZsófiLassan nem lesz elég a nagymamától kapott ötszázas egy gombóc fagyira, a hűsítő desszert ugyanis egyre drágább lesz.
NosaltyCédric Grolet nagy sikerű francia cukrász, süteményeit az egész világon csodálják. A gyümölcsformájú sütemények koronázatlan (és nem mellesleg nagyon fiatal) királya közel egy hét múlva nyitja meg első saját cukrászdáját.
NosaltyMenyhárt Attila megnyerte a World Chocolate Masters közép-európai fordulóját, így az idei párizsi világdöntőn ő képviseli majd hazánkat és régiónkat.
NosaltyA habkönnyű, levegős, tökéletesre sült szalagos fánk sokaknak legalább olyan kihívás, mint a bejglisütés, pedig ennél is csak néhány alapszabályt kell követni ahhoz, hogy jól sikerüljön. Profi cukrász segít most, hogy otthon is tökéletes legyen.
Nábelek ZsófiGalamb Alex államilag gondozott fiúból lett profi pék és cukrász. A fiatal férfi jelenleg Miskolc legjobb cukrászdájában dolgozik, szabadidejében pedig hernádnémeti házában tanítja a helyi gyerekeket, és szeretteti meg velük a szakmát – derül ki az Nlc.hu videós riportjából.
NosaltyA királyi család megosztotta kedvenc karácsonyi sütijük receptjét, így te is könnyedén elkészítheted és az ünnepi asztalra teheted.
NosaltyHárom és fél méter átmérőjű dobostortát sütöttek az Auchan cukrászmesterei: ezzel a lenyűgöző süteménnyel ünnepelte ugyanis a szakmák születésnapját a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
NosaltyEtetni, vendégül látni, főzni valakinek a legjobb dolgok a világon, de az az igazság, hogy jó dolog a másik oldalon is lenni, és egyszerűen más főztjét enni. Így vagyok én a süteményekkel, de nálam fordítva nem mindig működik a dolog.
Nábelek ZsófiEnzsöl Balázs mosogatóként kezdte gasztronómiai pályafutását 2005-ben, négy évvel később pedig már Angliában volt főszakács. A cukrászattal Ausztriában ismerkedett meg, majd néhány év alatt nemzetközileg elismert cukrásztanácsadóvá küzdötte fel magát. Évek óta Barcelona a bázisa, de a világ minden tájára hívják éttermek, hotelek, kávéházak, hogy stílusát átültesse az ő kínálatukba. Nevét Magyarországon a Mestercukrász című gasztroreality zsűritagjaként ismerték meg szélesebb körben. Karrierjéről, munkásságáról kérdeztük.
Szász NóriMagyar tehetségek és süteményeik szerepelnek a világ egyik legrangosabb cukrász magazinjában: Tóth Szilárd, a SALT séfje és Dusha Csenge, az étterem desszertséfje népi-családi hangulatot idéző édességeikkel kerültek be a So Good... legfrissebb lapszámába.
NosaltyMa előétellel, főétellel és desszerttel kedveskedünk!
Nosalty7 virág, amik augusztusban is színt visznek a kertbe, és több közülük egészen az első fagyokig virágzik.
Macsuga ViktóriaMegszületett a döntés: a gyulai Kézműves Cukrászda alkotása, a Bíborfehér nyerte el a Magyarország Tortája címet 2026-ban. A desszert korábban Fehér Mámor néven szerepelt a versenyben, végleges fantázianevét csak az eredményhirdetés előtt kapta meg.
NosaltyA kánikulában is vannak húsevők, nekik javasoljuk a sztáralapanyagot, a csirkemellet, mert lehet, hogy a fagyóban lapul, lehet, most vesszük meg frissen, a lényeg ebben a hőségben ugyanaz, hogy 30 perc alatt laktató fogásokat készítsünk belőle.
Tudtátok, hogy nem mindegy fagylalt igazi, amit a boltban kapni? Fagyos, ízes desszert, de ez nem jelenti azt, hogy igazi fagylaltól van szó. Mutatjuk, mik az igazi fagylalt ismérvei, és azt is, hogyan verik át a vásárlókat a gyártók.
A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!
A fotón a sütemény alja van felül, a szilikonos formám volt ilyen szép körkörös mintázatú. Picit megolvasztott fagyasztott meggyel tálaltam, igazán jól esett ebben a nagy melegben.
Krémes, mézes-mustáros csirke: lágy, szájban omlós csirkemell és selymes mézes-mustáros szósz, egy igazi, megunhatatlan klasszikus. Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, így remek a ...
Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé. Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...