Magyar cukrász indul a legrangosabb desszertverseny döntőjén

Menyhárt Attila megnyerte a World Chocolate Masters közép-európai fordulóját, így az idei párizsi világdöntőn ő képviseli majd hazánkat és régiónkat.

A koronavírus-járvány miatt kétéves csúszással, de február 9-én végre megrendezték az egyik legrangosabb cukrászverseny, a World Chocolate Masters közép-európai döntőjét, melyet Menyhárt Attila nyert meg, ezzel biztosítva a 2022 őszére szervezett párizsi döntőben való részvételét – derül ki a Dining Guide cikkéből.

A 8,5 órán át tartó megmérettetésen öt feladatot kellett teljesítenie a magyar cukrásznak. Az idei téma nem más volt, mint a „holnap”.

A feladatok mindegyike szorosan kapcsolódik a csokoládéhoz – a munkásságom során is kiemelten fontos alapanyaghoz – , mely egyben össze is függ az általam választott tematikával, ami nem más, mint a kakaóbab

– nyilatkozta Menyhárt Attila, akinek többek között egy friss napi desszertet, egy szoborszerű műalkotást, egy vegán streetfood-desszertet és egy bonbont is kellett készítenie a fennálló időben. Az elkészült alkotásokat Fekete Antonio örökítette meg:

A friss napi desszert főbb összetevői a tihanyi levendula, a sárgabarack, a piemonti mogyoró, a tejcsokoládé és a cremeux voltak, a streetfood-desszert málnát és kápiapaprikát is tartalmaz, a bonbonban pedig a tökmag gianduja, ribizli és kakukkfű ízei is megjelennek. Menyhárt Attilát egy támogatói csapat is segítette a felkészülésben.

Címlap: Fekete Antonio/ Designfood


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.