Magyar cukrász lett a világ második legjobb fagylaltkészítője

A napokban hirdették ki a világ fagylaltkészítőinek rangsorát, a második helyre pedig egy magyar cukrászmester került. A különleges ízekkel dolgozó cukrászda sikere már a világsajtót is bejárta.

Egy igen különleges, pisztáciás fagylalttal került fel a Gelato Festival World Ranking dobogójára Fazekas Ádám. A magyar cukrász második helye a világ legjobb fagylaltkészítőinek rangsorában hatalmas elismerésnek számít. Persze nem csoda a díjazás, hiszen a budapesti Fazekas Cukrászdában tényleg isteni fagylaltok kaphatók.

A világ legjobb fagylaltkészítői kerülnek fel a Gelato Festival rangsorára, és ezen a listán az előkelő második helyet most egy magyar cukrász, Fazekas Ádám foglalta el.

Hihetetlen számomra, hogy a második helyezéssel tértünk haza, hiszen csak három versenyen vagyok túl, de mégis a dobogón végeztem! Büszkeséggel tölt el ez a pár év, amit magam mögött tudhatok. Szeretném megköszönni a rengeteg támogatást a családomnak, a barátaimnak, a kollégáimnak és mindazoknak akik hittek bennem valamilyen formában

– nyilatkozott az eredményről a budapesti Fazekas Cukrászda vezetője.

A fagylalt, ami elhozta neki a rangos díjat, tele van különleges ízekkel és alapanyagokkal.

Egy gyümölcsös pisztáciafagylaltról van szó, amely tonkababos málnavelővel és ostyával kerül a tölcsérekbe.

Maga a pisztácia enyhén sós ízt ad a desszertnek, amit jól kiegészít a málna gyümölcsössége. Ráadásul a fagylalt teljesen természetes alapanyagokból készül. A különleges fagylaltnak és megálmodójának sikere a nemzetközi sajtóban is megjelent: többek között a Forbes, és német, olasz, valamint amerikai újságok is cikkeztek az eredményről.

Forrásunk volt.

Címlapkép: Fazekas Cukrászda Budapest


Hírek, újdonságok és érdekességek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.