A bors a legősibb fűszernövény, a középkorban ára meghaladta az aranyét, fizetőeszközként is használták. A 18. századra azonban ez az Indiából származó növény olyan mennyiségben jutott Európába, hogy az egyszerű, szegényebb emberek számára is elérhetővé vált, s azóta a mindennapi főzés alapvető alapanyaga. A négyszínű vagy tarka bors fekete-, fehér-, zöld- és rózsaborsot tartalmaz. Előbbi három ugyanazt a borsot jelöli, csupán érési fokozatuk, illetve a feldolgozási eljárás különbözik. A fekete borsot a teljes érés előtt szedik le, majd szárítják, a fehérborsot ugyanezekből az érett szemekből a termésfal eltávolításával nyerik, íze enyhébb, kevésbe csípős, mint a fekete borsé. A zöld borsot még a beérés előtt szedik le, állaga puhább, is szintén kevésbé csípős. A tarka borsban lévő pirosas szemek viszont az egészen más botanikai családba tartozó rózsabors szemek. Ennek íze enyhén édeskés és csípős. A négyféle bors használatával változatosabb ízvilágot adhatunk húsételeinknek a megszokott só-feketebors kombinációnál.

Bármikor.

Száraz helyen.