Itt a szezonja – süssünk-főzzünk spárgát!
Ha kimegyünk a piacra, rögtön szembetűnik, hogy a zöldséges pultokat elárasztották gyönyörűen zöldellő spárgával. De mit készítsünk belőle?
GrétiHa kimegyünk a piacra, rögtön szembetűnik, hogy a zöldséges pultokat elárasztották gyönyörűen zöldellő spárgával. De mit készítsünk belőle?
GrétiEheti kiemelt szakácsunk Dorka. Fiatal, imád főzni, és hivatása szerint is szakács. Kell ennél több? Talán egy fiatalember, aki szereti a főztjét? Szerencsére ez is stimmel!
DorkaSzép színű, és segítségével jobban fütyülhetünk – állítólag. Csodás színt ad a levesnek, jót tesz az egészségünknek, bőrünknek, sőt, még látásunknak is.
adminA héten a tepsis húsoknak adunk zöld utat, és gyönyörködünk sokszínűségükben. Bármilyen legyen is a szeszélyes májusi idő, a konyhában biztos megleljük a napi örömadagot.
NosaltyAmikor új évszak köszönt be, ideje megújulni. Ilyenkor már rutinszerűen diétázunk, méregtelenítünk, radírozunk, és rohanunk a fodrászhoz egy kis frissítő vágásra.
adminKözel 100 évvel ezelőtt született egy becslés, miszerint az orrunk tízezer szag között tud különbséget tenni, de csak most néztek ennek utána a tudósok. Megdöbbentek.
adminEgy újabb 17. századi recept következik régi szakácskönyveket bemutató sorozatunkból. Ezúttal egy olyan erdélyi fejedelmi ételt főztünk, amely jóval meghaladta saját korát.
Miss LemonSzeretjük a kiflit. Ez alaptétel, mindegy, hogy a hagyományos pékáruról, croissant-ról, édes-sós sütiről van-e szó, a kifli nálunk a forma diadala a tartalom fölött.
Veres MariMielőtt egy számomra korábban ismeretlen konyha fogását készülök elkészíteni, mindig gondban vagyok, hogy jó receptet választottam-e. A segítség most a mosodából érkezett.
DacotaKevés olyan salátát tudnánk megálmodni, amely izgalmasabb, üdébb és frissítőbb lenne ennél az almás-magvas zellersalátánál. Az energiaitalok is elbújhatnak, mikor meglátják!
adminMutatunk 7 szuperkreatív névjegykártyát, melyekkel bárki szívesen bemutatkozna: egyediek, mókásak, személyreszabottak – merítsünk ötleteket!
adminA saverózió miatt többet kell törődnie fogai védelmével, ha sok zöldséget, gyümölcsöt fogyaszt, derült ki a Magyar Fogorvosok Egyesületének friss hazai kutatásából. (x)
NosaltyNincs időd arra, hogy órákig állj a konyhában? Használd a MAGGI megújult Szaftos csirke steak alapjait! A kerti fűszeres változat után a fokhagymásat teszteltük. (x)
NosaltyKitchenAid-et teszteltünk, ami legalább akkora király a konyhában, mint Elvis (volt) a zeneiparban, vagy a Harley a motorok között. Egyszerűen nem lehet benne csalódni!(x)
NosaltyPünkösdtől augusztus 20-ig tart a grillszezon csúcsa, de a legnagyobb rajongók őszig nem teszik el a grillt. A magyarok közel fele külön bevásárlással készül a sütögetésekre, a Tesco adatai szerint tavaly 11 százalékkal nőtt a szezonális grillhúsok forgalma. A legnépszerűbb továbbra is a fűszeres sertéshús, ugyanakkor egyre többen választanak halat, valamint kacsa- és libahúst is.
NosaltyA menopauza egy kevésbé kutatott, részben félreértett folyamat, amely minden nő életében eljön. A testi-lelki változás sok kellemetlen tünettel jár, a hőingadozástól kezdve egészen a súlygyarapodásig. És hiába figyel az ember a bevitt kalóriák mennyiségére, és végez napi szintű testmozgást, ezek kombinációja sem feltétlen elég ahhoz, hogy kontrolláljuk súlyunkat. Van azonban egy olyan diéta, ami segít visszafogni a menopauzával járó súlygyarapodást.
NosaltyNem csak képzelődés vagy üres vádaskodás: a férfiak tényleg nem olyan jók az általános bevásárlásban, mint a nők.
Szabó AnnaEgy alapvető vitamin, ami, úgy tűnik, képes arra, hogy aktiválja a máj természetes zsírégető folyamatait.
Rakott főételt, követ csinos desszert, amit nyárias itallal kísérünk le.
Veszprémről sokáig az egyetlen benyomásom az volt, hogy ott nőttek fel az unokatesóim, akiket néha meglátogattunk, de egyebekben a városhoz nem volt túl sok közöm. Aztán úgy adódott, hogy vitt már arrafelé az utam munkaügyben, voltam ott szórakozni, és hát, azok a csodás Veszprémi Utcazene Fesztiválok… A város az idővel egyre szépül, egyre hangulatosabb, és az éhes, szomjas stb… egyszóval a megfáradt vándornak egyre több lehetősége van, hogy feltöltődjön. Nézzük is, hogy hova érdemes menni.
Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...
A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...