Egy több generációs, félig-meddig sváb családban nőttem fel, amelyben mindig is nagy hangsúlyt fektettünk az ételekre. Már egészen kiskoromban imádtam a konyhában sürgölődni. Szerettem a nagymamámnak és az anyukámnak „besegíteni”, ezért a nagypapám készített számomra egy kis sodrófát és hozzá nyújtódeszkát. 5 éves koromban már szülői felügyelet mellett süthettem palacsintát.
A nagymamám megtanított arra is, hogy régi szokás szerint melyik nap milyen ételt kell elkészíteni, hogy megfelelő összhang, változatosság alakuljon ki az étkezéseinkben. Például: szerda és a péntek tésztanap, kedd és csütörtök pedig főzeléknap.
Ezeket olvastad már?
Szeretek más kultúrák ízvilágával megismerkedni, de természetesen nem szorulhatnak háttérbe az újdonságok mellett a régi, hagyományos ételek sem. Általában nem szoktam megijedni egy-egy bonyolultabb recept láttán sem, szeretem a kihívásokat, és új dolgokat. Legszívesebben süteményeket készítek – nem múlhat el úgy hétvége, hogy nincs az asztalunkon egy tál finoman illatozó süti. Az volt számomra a legnagyobb siker, amikor a helyi, Szent György napi főzőversenyen többen jöttek oda hozzám, hogy azt a helyet keresik, ahol az általam készített „mennyei” kvircedlit és borlevest lehet megkóstolni.
Ezeket olvastad már?
A konyhában ars poeticámnak Joanne Harris szavait tartom : „A főzésben (...) van valami varázslat: a hozzávalók megválasztásában, a keverésben, a reszelésben, az olvasztásban, a töltésben, az ízesítésben, a régi könyvekből merített receptekben...”
