11 növény, ami úgy hat rád, mint egy antidepresszáns

Álljon itt 11 növény, amit ha otthonodban tartasz, jókedvre deríthetnek, és nem csak látványukkal! Olyanok ők, mint az élő szorongásoldók. Melyik a te kedvenced?

Aki a virágokat szereti, rossz ember nem lehet – ugye ezt eddig is tudtuk, és azt hiszem, kevés gonosz virágost vagy (szoba)növénykedvelőt ismerünk. Van valami ebben a hobbiban, hivatásban, ami tiszteletet parancsol, szép, kedves, jótékony és végtelenül ártatlan.

Úgy tűnik, a (szoba)növények sem hálátlanok – szépségük mellett némelyik egészen meglepő módon konkrétan hangulatjavító hatással van ránk. Íme az élő antidepresszánsok!

1.) BAZSALIKOM

A kedvelt, és főleg az olaszos ételekben használt zöldfűszernövény nemcsak finom, hanem a benne található linaloolnak köszönhetően hangulatjavító hatású is.

2.) KÖZÖNSÉGES BOROSTYÁN

A dekoratív borostyán, mely tényleg szinte bárhol megél, és bármire felfut, könnyítheti a légzést, sőt, emellett az egyik leghatásosabb légtisztító növényként is ismert.

Közönséges borostyán

3.) GERÁNIUM

A geránium (amely egy muskátlifajta) szuperélénk színárnyalatai egyértelműen javítják a kedvet, de finoman érezhető, lágy illata (ami a rózsáéhoz hasonló) enyhe nyugtató hatásáról ismeretes.

Geránium

4.) LEVENDULA

Tudjuk jól, hogy a levendulára ránézni is elég, hogy jobb kedvünk legyen, de illata ténylegesen csökkenti a szorongást. Használhatod illóolaj vagy gyertya formájában, de a legjobb, ha a valódi, szárított növényt csempészed a lakásodba.

5.) SZOBAPÁFRÁNY

Szuper mutatós, klasszikus, és valóban hatékony légtisztító növény, amitől egyértelműen jobb kedved és közérzeted lesz. Mehet a nappaliba, a konyhába, de a fürdőbe is!

6.) RÓZSA

Nem is csak az illatuk, de már a látványuk is elhozza a zen állapotot. Egy kutatás azt bizonyítja, hogy azok az alkalmazottak, akik az irodában elhelyezett rózsacsokrokra akár csak ránéztek, már jobb kedvűek és nyugodtabbak lettek.

7.) VITORLAVIRÁG

Sokat vagy a lakásban? Ez az elegáns és mutatós növény megtisztítja a levegőt a penésztől, így természetesen csak ajánlani tudjuk, hogy szerezd be!

8.) ORCHIDEA

Az orchidea egész évben virágzik, így akár a legborongósabb és depisebb időszakban is felüdülést hoz színeivel, külsejével, sőt, a feng shui elmélete szerint fokozza a pozitív energiák áramlását a szobában.

9.) ROZMARING

A rozmaring az emlékezés, odaadás, tisztaság, újjászületés, hűség, a lányok tisztaságának jelképe és szerelemvirág is egyben. Az ókori görögök és rómaiak azt tartották, hogy a rozmaring illata javítja a memóriát.

10.) GYÖNGYVIRÁG

Sokak szerint a legtipikusabban boldogsághozó virág, külseje és illata mindenkit lenyűgöz és felvidít, sőt, egyenesen visszarepít a gyerekkorba.

11.) SZAGOS BÜKKÖNY

Hasonlóan a gyöngyvirághoz, illatával előhozza a kedves gyermekkori emlékeket, szóval érdemes néha meglepni magunkat egy-egy csokorral.

Forrásunk volt.


Még több növény itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...