10 étel, ami már az ókorban is létezett, és ma is fogyasztjuk

Tészta, csokoládé vagy ecet – mindennapi ételeink, amiket már több ezer éve készít az emberiség.

Nincs új a Nap alatt, tartja a mondás, és valóban. Bele sem gondolunk sokszor, hogy azok a mindennapi élelmiszerek, amit mi teljesen természetesnek veszünk, már több ezer éve készítik az emberek. 10 olyan ételt gyűjtöttünk össze, ami már évezredek óta velünk van, és valljuk be, nehéz is lenne elképzelni az életet nélkülük.

10 étel, ami már az ókorban is létezett, és ma is fogyasztjuk

Tészta

Ha tészta, akkor olaszok, de vajon a pasta vagy a kínai noodle a régebbi? Nos a tudósok szerint az utóbbi volt előbb. Az elméletek szerint az olaszok, az arabok és a kínaiak is készítettek tésztát, de egy 2005-ös felfedezés arra enged következtetni, hogy Kínában már 4000 évvel ezelőtt is készítették. A tésztát egyébként a kínai Han dinasztia korából származó irodalom is említi, ami időszámításunk után 25 és 2200 között keletkezhetett.

Savanyú káposzta

A savanyúságok, így a savanyú káposzta is, ma főként Kelet-Európára jellemzőek, noha anno Kínában kezdték el a készítésüket. A feltételezések szerint a kínai nagy fal építői rizsborban erjesztették a káposztát, hogy hosszabb ideig elálljon, míg ők dolgoznak.

Kis inspiráció

Ecet

Manapság a természetes takarítás élharcosa, a története azonban hosszú időre nyúlik vissza. Készült már gyümölcsökből, alkoholból, rizsből és egyebekből, az ecetet az egyiptomiak és kínaiak is használták már. Babiloni források 7000 évvel ezelőtt a datolyából készült ecetet említik.

Popcorn

Nincs mozizás popcorn nélkül, de nem a filmszínházak megjelenéséhez köthető az egyébként könnyen és gyorsan elkészíthető étel.

A szakértők úgy vélik, hogy Amerikában már 9000 évvel ezelőtt is termesztettek kukoricát, a pattogatott kukoricára utaló első emlékek pedig 6700 évvel ezelőttre datálhatók – a régészek 2012-ben Peruban találtak bizonyítékot a puffasztott magból készült snack egy korai változatára.

Zabkeksz

Gyors energialöket vagy egy édes kis nasi, a zabkekszet nemcsak a modern ember élvezi, hanem már az ókori Skóciában is ették. A középkorban pedig a skót katonák menüjének részét képezte a zabkeksz.

Kombucha

Ha azt hitted a kombucha csak egy újabb trend, amit az egészségmániás fiatalok kitaláltak, akkor tévedtél, ugyanis a fermentált fekete tea jótékony hatásait már évezredekkel ezelőtt felfedezték. Úgy tartják a kombucha Kína északkeleti részéből származik vagy az ókori Mandzsúriából, és már az időszámítás kezdete előtt 220 évvel is fogyasztották.

Kenyér

A pandémia sokakban fellobbantotta a kenyérsütés iránti lelkesedést, pedig semmi újdonság nincs ebben. A kenyér az egyik legalapvetőbb és legrégebbi élelmiszerünk. Eddig a tudósok úgy gondolták, hogy nagyjából 10 ezer éve kezdett az ember kenyeret sütni, amikor a nomád életmód elhagyásával állandó lakhelyre váltottak, és a középpontba a mezőgazdaság került. Újabb kutatások szerint azonban már a Natúf-kultúra, egy vadászó-gyűjtögető kultúra is sütött kenyeret 14 ezer évvel ezelőtt a Levante régióban.

Csokoládé

A csoki ott van, ha boldogok vagyunk, ha ünnepelünk, ha szomorkodunk. Nehéz az életet csoki nélkül elképzelni, pláne, hogy már több ezer éve velünk van. Úgy gondolják, hogy a szeretett édesség története a mezoamerikai civilizációban kezdődött, és a dél-mexikói olmékok már időszámításunk előtt 1500-ban felhasználhatták a kakaóbabot ünnepi csokoládéitalok készítésére. A maják és aztékok is megengedték maguknak ezt a ’luxust’ és ünnepelték a csokoládét, sőt fizetőeszközként is használták.

Szójatej

Az alternatív növényi italok a vegán és környezettudatos életmód terjedésével kezdtek egyre népszerűbbé válni, de ne gondoljuk azt, hogy teljesen újdonság lenne a létezésük. A szójatej nem meglepő módon Kínából eredeztethető, és a források alapján már időszámításunk után 25 és 220 között is fogyasztották.

Vaj

Az Amerikai Vaj Intézet (igen, létezik ilyen, eredeti nevén American Butter Institute) szerint az első írásos bizonyítékok a vajról 4500 évvel ezelőtti, egy mészkőtáblára felírva megőrződött a vaj receptje az ősi időkből. Azonban valószínűleg már ennél is régebben készítenek az emberek vajat, és már a görögök, a rómaiak és sokan mások is élvezettel fogyasztották.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


További konyhai trükkös cikkeket itt találsz:

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek