Elképesztő külsejű kenyeret sütöttünk lila édesburgonyából

"Lila kenyér, ami egészséges? Ugyan már!" - gondoltam magamban, aztán kicsit utánamentem a dolognak, és kiderült, hogy van benne igazság. Az 'ube' (magyarul lila édesburgonya) egy népszerű alapanyag Ázsiában nemcsak a színe, hanem jótékony hatásai miatt is. Tele van A- és C-vitaminnal, antociánnal, ami egyúttal egy erős antioxidáns is, ja, és Instagramon is jól mutat! Ideje tehát mostantól több lila kenyeret fogyasztani!

Kezdjük a végeredménnyel, a lila házi kenyérrel. Érdekes, mert igazából ez inkább egy kalács, állagra és ízre is, amely végtelenül puha, sűrű, és már-már édes. A hozzávalók listája rövid, az elkészítése se túl bonyolult, szóval lássunk is hozzá, és süssünk házi kenyeret...lilát!

LILA ÉDESBURGONYÁS KENYÉR, RECEPT ITT! (FOTÓ: RÉTHLY DÁVID)

A lila édesburgonyával kezdünk, ezt meghámozzuk, kockákra vágjuk, és 20 perc alatt puhára főzzük. Amíg a burgonya fő, nekilátunk az élesztő felfuttatásának és a maradék hozzávaló előkészítésének.

Ha megfőtt a burgonya, leszűrjük, majd egy villával összetörjük, és belekeverjük a vajat, mintha krumplipürét csinálnánk.

Megvárjuk, míg picit lehűl, majd egy tálba szitáljuk a lisztet a sóval, mehet bele egy egész tojás, a felfuttatott élesztő és a krumplipüré.

LILA ÉDESBURGONYÁS KENYÉR, RECEPT ITT! (FOTÓ: RÉTHLY DÁVID)

Ebből sima tésztát gyúrunk, majd lefedve hagyjuk egy órát kelni, meleg helyen.
Ha duplájára nőtt, akkor óvatosan átgyúrjuk, majd ismét egy órát pihentetjük lefedve.
Közben a sütőt előmelegítjük 200 fokra, egy tepsibe vizet rakunk, és a sütő aljába tesszük.

Ha letelt az egy óra, akkor óvatosan egy sütőpapírral bélelt tepsire csúsztatjuk a tésztát, bevagdossuk a tetejét, és 35-40 perc alatt készre sütjük.

LILA ÉDESBURGONYÁS KENYÉR, RECEPT ITT! (FOTÓ: RÉTHLY DÁVID)

Egy kis vajjal és zöldségekkel remek kis uzsonna vagy vacsora lehet belőle, de még másnap is irtó puha marad! Amin meglepődtem, az az, hogy reggelre egész sokat engedett a színéből, szóval fotózni még frissen érdemes!  

LILA ÉDESBURGONYÁS KENYÉR, RECEPT ITT! (FOTÓ: RÉTHLY DÁVID)

A lila kenyér teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Szívesen főznél együtt Steiner Kristóffal, Sztarenki Dórival, Fancsikai Eszterrel vagy éppen Sass Danival? Most itt a lehetőség, a Nosalty és a Knorr közös Élményfőzésein ugyanis élőben főzhetsz együtt a sztárokkal, ráadásul még otthonról sem kell kimozdulnod, online csatlakozhatsz!
Az Élményfőzésről itt tudhatsz meg többet!


Még több házias recept itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...