Ezért lesz száraz a brownie-d ahelyett, hogy szaftos lenne

Sokunk kedvence a csupaszaftos brownie, talán éppen notórius állaga miatt. Ezért is lehet olyan nagy a bánat, amikor a csokis csoda kiszárad, és porhanyósan ropog a fogaink alatt. A száraz állag okait taglalja a mai Napi Tippünk.

Ha csak néhány dolgot fel kéne sorolnunk azzal kapcsolatban, hogyan képzelünk el egy tökéletes brownie-t, a „szaftos” és „ragacsos” kifejezések mindenképpen megelőznék a „csokis”, „gazdag” és „édes” szavakat. Nem véletlen, hiszen a sütemény egyik legjellegzetesebb és leginkább tolakodó jellemvonása az állaga, amit bizonyos alapanyagok és konyhai technikák biztosítanak. Most azonban az ellenoldalra fogunk koncentrálni, és megvizsgáljuk, milyen bakik vagy hibák miatt lesz száraz a brownie tésztája.

Ezért lesz száraz a brownie-d ahelyett, hogy szaftos lenne

Nem elég cukor

A brownie nem is tudná letagadni, hogy amerikai sütemény: ebben leginkább a felhasznált cukormennyiségre nézve lehetünk biztosak. És míg a tengerentúli receptírók néha tényleg extrém módon meg tudnak szaladni az édesítéssel, valamilyen szinten sajnos igazat kell nekik adnunk.

Jellegzetes állagának egy részét ugyanis a cukor jelenlétéből nyeri a brownie, így azt nem érdemes a végletekig lecsökkenteni.

Persze bátran elvehetünk a receptben írt mennyiségből 10-15 dekagrammot, ha abszurdnak érezzük, és nem akarjuk az összes fogunkat elveszíteni, de tartsuk fejben, hogy minél kevesebb cukor kerül a masszába, annál hajlamosabb lesz a süteményünk a kiszáradásra.

Túl sok keverés

Minden süteménynél elmondható, hogy a hosszadalmas keverés rágós, kemény állagot eredményez, és a brownie sem kivétel. Miután hozzáadtuk a masszához a lisztet, vegyük minimálisra a keveréssel töltött időt, különben túlságosan megerősítjük a nedvesség által aktivált glutént. Ritka eset, hogy ettől kiszáradna a brownie (hiszen oly kevés liszt kerül bele), de megtörténhet.

Túl nagy tepsi

Egy valamire való brownieszelet legalább háromujjnyi vastag. És ez nem valami hóbortos követelmény, csupán egyszerű logika: minél laposabb a sütemény, annál egyszerűbb kiszárítani a sütőben. Olyan tepsit válasszunk, amelyben a massza a fal feléig ér, így biztosan szaftos marad.

Sütési hőfok és idő

Hasonló okokból figyeljünk a sütő beállításaira is: ha túl forró környezetbe kerül, a brownie azonnal elkezd pirulni, és idő előtt kiszárad, sőt, akár meg is éghet.

Mindig hagyatkozzunk a recept leírásaira! Ez szintén nagyon fontos az idő esetében, ugyanis a brownie-nál nem tudunk mindig 100%-os pontosságú tűpróbát végezni (a ragacsos tészta miatt). Bízzunk a receptben, (általában) tudja, mit csinál.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Főzz, értékelj és nyerj, vadonatúj játékunkban hasznos ajándékok várnak!

Még több segítség a süteménysütéshez:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.