Mindent a hagymáról

Tudtátok, hogy a magyar konyha egyik alappillére, a vöröshagyma, tulajdonképpen liliom? Mint ahogy a többi hagymafajta is. Jön a tavasz, indul a szezon, gyertek ti is velünk hagymázni!

Vöröshagyma

Senkinek sem kell bemutatni, hiszen minden háztartásban megtalálható, olcsó, jól eltartható, ráadásul enélkül nincs is magyar konyha. A Közép-Ázsiából ismert növény nemcsak a főzéshez nélkülözhetetlen, régen sokkal több mindenre használták. Magas C-vitamintartalma és gyulladáscsökkentő hatása miatt a népi orvoslásban is szerepet kapott, a belőle készült tea kitűnő köhögéscsillapító, hártyáival pedig gyulladt ízületek kezelhetőek eredménnyel. Nem célszerű hűtőszekrénybe tenni, de száraz, hűvös helyen sokáig eltartható. Ha koszorúba tesszük, és szellős helyen fellógatjuk, még tovább kibírja. Fiatal korában zöldhagymaként magában is isteni szendvicsek, hidegtálak kitűnő kiegészítője.

Fokhagyma

Dél-Ázsiából származó növény, évszázadok óta ismert keringésjavító. Szinte nincs is olyan konyha a világon, ahol ne játszana jelentős szerepet. Magyarországon főként Makó környékén termesztik, sajnos mára nagyon sok a Kínából importált fokhagyma is, de az illatáról meg tudjuk állapítani, melyikkel van dolgunk: a Magyarországon termesztett fokhagyma illata sokkal intenzívebb. Keringésjavító hatása mellett tele van vitaminokkal és antioxidánsokkal, a népi gyógyászatban elsősorban gyulladáscsökkentőként használták. Régen ősszel koszorúba fonták, és száraz, szellős helyen teleltették át. Ma sajnos nehéz minőségi fokhagymát szerezni, ezért egyszerre nem tanácsos több kilót bevásárolni. Amit megvettünk, azt ne a hűtőben, hanem szellős helyen, zöldségkosárban tartsuk.

Medvehagyma, te csodálatos! >>

Lilahagyma

A vöröshagymánál enyhébb ízű és illatú hagymaféle. Igazi C-vitaminbomba, emellett – akárcsak a többi hagymaféle – csökkenti a vérnyomást és vízhajtó hatású. Enyhébb íze miatt fogyaszthatjuk nyersen is, tökéletes kiegészítő salátákhoz, már a gyönyörű színe is feldob bármilyen fogást. Kevesen tudják, de isteni, édeskés lekvár főzhető belőle, egy-egy markánsabb ízű sajt kiváló kísérője lehet. Bár alapvetően nyár végén kezdik el betakarítani, ha szerencsénk van, még ilyenkor is találhatunk egy-egy szép fejet. A magyar konyha legkedveltebb borkorcsolyájához, a zsíros deszkához, nélkülözhetetlen!

Orrcsavaró, de szeretjük: torma >>

Salottahagyma

Más néven mogyoróhagyma. Sokan összetévesztik a sonkahagymával, pedig a kettő között bőven van különbség. Íze emlékeztet a vöröshagymáéra, annál azonban jóval enyhébb, majdnem édeskés. Formája akár a fokhagymáé – pucolás után gerezdekre szedhető. A francia konyha nagy kedvence, mártásokhoz, szószokhoz, ragukhoz, salátákhoz sokkal inkább alkalmas, mint a vöröshagyma. Márciustól júniusig lehet kapni a piacon a friss darabokat, ilyenkor érdemes betankolni, hiszen nem tartozik a legkönnyebben beszerezhető hagymák közé. Ha nagyobb mennyiséget vásárolunk, tartsuk hűvös, szellős helyen, nejlon helyett válasszunk hálót a tárolására.

Sonkahagyma

Amivel előszeretettel keverjük a salottát. Pedig a vöröshagymánál még mindig jóval enyhébb ízű, hosszúkás, hengeres sonkahagyma közel sem olyan kifinomult ízű, mint a salotta. Júliusban szüretelik, ilyenkor már nagyon óvatosan kell válogatnunk. Salátákhoz, tésztaszószokhoz kitűnő, nyersen fogyasztva sem okoz gyomorbántalmat, és ez a típus is nagyon egészséges. Kapható barnás és lilás színben is, a lila ebben az esetben is kevésbé erős, mint barna társa.

Könnyű, tavaszi villámfogások >>

Metélőhagyma

Más néven snidling. Sokkal inkább fűszerként mint alapanyagként használjuk. A medvehagyma mellett a legkevesebb ideig eltartható hagymaféle, nagyon könnyen elfonnyad és megbarnul. Jó hír azonban, hogy cserépben nevelve évszaktól függetlenül akár a balkonon vagy a konyhaablakban is nevelhetjük. Főzni tilos, mert elveszíti jellegét és magas C-vitamintartalmát, közvetlenül a főzés befejezése után kell az ételbe tenni. Tökéletes még sós krémekbe, körözöttekbe, salátákba, valamit díszítésként is. Nyugodtan szárítsuk ki, mert az ételbe szórva felveszi annak nedvességtartalmát, így olyan, mintha frissen fogyasztanánk.

A rovat korábbi cikkeit itt találod >>

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

Bárányhúsos receptek húsvétra

Karakteres, nem mindenki által kedvelt ízük és enyhén borsos áruk miatt az utóbbi időben sokat veszítettek népszerűségükből a bárányhúsos ételek. Azonban, ha mégis adnánk nekik egy esélyt, tegyük az alábbi receptekkel.

Nosalty

További cikkek