Ha naponta fogyasztjuk, csökkenhet a magas vérnyomásunk

Nem keveset dicsértük már őket, de most megint egy nagyszerű hatásuk kapott megerősítést: a magas vérnyomás kezelésében is segíthetnek az olajos magvak.

A magas vérnyomás sajnos korunk egyik népbetegségének számít, ami számos egyéb nem kívánt kondícióhoz vezethet. Éppen ezért érdemes rendszeresen testmozgást végezni, lemondani a dohányzásról és az alkoholról, illetve kevesebb koffeint és sót fogyasztani. Most egy tanulmány pedig arra is rámutatott, hogy egy bizonyos élelmiszertípus fogyasztása is segíthet értékeink javításában.

Az olajos magvak csodatevő ereje - forrás: Unsplash (Pratik Bachhav)

Olajos magvakban a megoldás a magas vérnyomásra?

A tanulmány alapjául szolgáló kutatást több mint tízezer 40 éves kor fölött járó ember részvételével készítették Koreában. A közreműködők esetében azt vizsgálták, hogy a különböző magvak – fenyőmag, földimogyoró, mandula – fogyasztása hogyan befolyásolja az élettartamukat.

Rámutattak: azok, aki hetente legalább 15 grammot fogyasztanak ebből az élelmiszertípusból, kevésbé hajlamosak a magas vérnyomásra.

Éppen ezért úgy gondolják, hogy az olajos magvak beépítése az étrendbe segíthet megelőzni ezt az egészségügyi problémát.

Nem ez az első eset, hogy az olajos magvak előnyeiről hallhatunk, ám sokan mégsem fogyasztanak ezekből eleget, aminek a fő oka, hogy elrettennek az olajtartalmuktól. Pedig ezek olyan egyszeresen telítetlen zsírokban gazdagok, amelyeknek számos pozitív egészségügyi hatása van, ráadásul bármelyik fogyókúrás programba is beilleszthetők. Kifejezetten jó ötlet például a kevésbé tápláló nassolnivalókat lecserélni a vitaminokban, ásványi anyagokban, rostokban és Ómega-3 zsírsavban gazdag olajos magvakra – amelyek hosszú távon meg is akadályozhatják a súlygyarapodást.

A szakértők egyetértenek tehát abban, hogy már heti 15 gramm földimogyoró, dió, mandula vagy fenyőmag elfogyasztása hozzájárulhat a szív egészségéhez. De ez még nem minden!

Az olajos magvak egyéb előnyökkel is bírnak, például elősegítik a sokak által áhított mindfulness-állapot elérését, mivel alapvetően sokáig rágjuk őket, így sokkal inkább elmerülünk az evés élményében – ez pedig aztán az élet más területein is alkalmazhatjuk.

Nem nehéz beépíteni őket a mindennapi étrendünkbe!

Fogyaszthatjuk őket egyszerűen magukban, nassolnivalóként, salátákban, a turmixunk kiegészítéseként vagy a reggeli zabkásánkkal. A lényeg csak az, hogy ne feledkezzünk meg róluk!

Forrásunk volt.

Szerző: Szabó Anna


Még több egészség itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Íme 5 tipp, amivel sokkal kevesebb fejfájást jelent a vacsora...

Este öt óra körül mindenki éhes, te pedig a hűtő előtt állva próbálod kitalálni, mi kerüljön az asztalra. A családtagok különböző ötleteket sorolnak, hiányzik egy-két alapanyag, végül pedig gyakran a rendelt étel vagy egy gyors, kevésbé egészséges megoldás lesz a nyerő. Pedig néhány apró változtatással jelentősen csökkenthető a vacsorával járó stressz. A titok nem a bonyolult receptekben, hanem az előretervezésben rejlik.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.