Nem a világ legbonyolultabb süteménye az isler, mégis van néhány buktatója a receptnek, amit jó, ha kikerülünk. Szerencsére már a készítés alatt is figyelhetünk bizonyos árulkodó jelekre, amelyek előre megmondják nekünk, hogy kudarc vagy siker koronázza majd munkánkat. Vegyük most ezeket sorra, hogy biztosan és garantáltan a legfinomabb, legomlósabb isler kerüljön karácsonykor a tálra.
„Márványos a tésztája”
Mivel omlós, linzerszerű tésztáról beszélünk az isler esetében (dió is kerül bele, ezért nem 100%-ban linzer), elsődleges alkotóeleme a vaj lesz. Ezt hidegen kell belemorzsolnunk a lisztbe, hogy megkapjuk a lehető legomlósabb állagot.
Persze nem szabad túldolgoznunk a masszát, mert akkor a vaj is megolvad, elkezdi hidratálni a tésztát, aminek következtében abban megerősödik a glutén. Ráadásul a nagyobb darab vajak sem lesznek ott, hogy sülés közben „lemezeket” hozzanak létre. Mindennek a végeredménye egy keményebb, kevésbé porhanyós isler.
Figyeljük a tésztánkat: ha a vajtól szép, márványos, akkor nem dolgoztuk túl. Álljunk meg, és a már kohézív tésztagombócot helyezzük a hűtőbe.
Nem ragad a nyújtásnál
Természetesen érdemes lisztezett felületen nyújtani az isler tésztáját, hogy könnyebben kezelhető legyen. De ha még alapos lisztezés mellett is azt vesszük észre, hogy ragad a massza, akkor sajnos nem pihentettük elég ideig a hűtőben, vissza kell oda tennünk.
A hűtős pihentetés nemcsak a kezelhetőség miatt ennyire fontos, hanem a már korábban említett hidratáció és gluténerősödés miatt is: ezt a folyamatot sajnos a nyújtásnál is beindíthatjuk.
Melegen puhák a korongok
Az egyik legnagyobb hiba – ami egyben az omlós isler halála is – sütés közben jelentkezhet. Mégpedig a túlsütésről van szó, ami végzetesen kiszárítja a kis korongokat.
Látszólag túl rövid időt töltenek el a sütőben a sütemények: hisz’, amikor kivesszük őket, még puhák.
De ne dőljünk be nekik, semmiképp se térjenek vissza a sütő forróságába – miután kihűltek, meg fognak szilárdulni, mellette azonban megtartják omlós állagukat. Óvatosan szedjük sütőrácsra őket, ott pihenjenek a teljes kihűlésig.
A lekvár egy része „eltűnik”
Érdemes az islerhez nem túl zselés lekvárt használni, jó, ha van neki némi nedvességtartalma. Persze ne folyjon ki a korongok közül: tegyünk eleget az alsó sütemény közepére, majd fedjük be a felsővel – ekkor pedig mindenképpen pihentessük a süteményt a csokoládés bevonás előtt.
Hogy miért? Nos, a lekvár nemcsak ízes szerepet tölt be az isler belsejében, hanem össze is ragasztja a feleket: ennek során pedig a dzsem egy része „eltűnik”, beivódik a tésztába. Ha ezt nem tapasztaljuk, lehet, hogy a lekvárunk túl zselés, túl szilárd volt, vagy nem hagytuk kellő ideig pihenni a süteményeket.
Rögtön köt a csoki
Ahhoz, hogy szép, roppanós csokikalapot kapjon az isler, temperálnunk kell az étcsokoládét – ez egy olyan folyamat, aminek semmi köze a temperafestékhez, ráadásul sokkal egyszerűbb is, mint amilyennek elsőre tűnik.
A dolgunk csak annyi, hogy a csokoládé felét vízgőz fölött felolvasztjuk, majd óvatosan levesszük a gőzfürdőről és külön hozzákeverjük a csoki másik felét is. Ez szépen megolvad majd, és a végén egy sokkal erősebb, kopogósabb mázat kapunk – ami gyorsabban is köt. Ha az islerünk a bevonás után nem sokkal már elkezd mattá válni, akkor sikeres volt a temperálás.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Már kopogtat a karácsony, ezek a receptek jól fognak jönni:
