Ha kivagy a pontytól karácsonykor, ezeket a halakat edd

Míg Nyugat-Európában a legritkább esetben esznek pontyot, itthon az egyik legelterjedtebb halféle, sokan ha év közben nem is, karácsonykor készítenek valamilyen pontyból készült ételt, legyen az halászlé, rántott hal vagy épp paprikásan elkészített finomság. De ha nem szeretjük, nem muszáj pontyból készíteni ezeket a finomságokat, sok más édesvízi és tengeri halféle kerülhet az asztalra ünnepkor.

A ponty íze erősen megosztó, sokan nem szeretik ennek a jellegzetes édesvízi halnak az ízét, mivel, úgy gondolják az, hogy a víz alján, az iszapban él, megérződik a húsán is. Ez nem minden esetben van így, de tény, nem muszáj pontyot készíteni karácsonykor, ha nem szeretjük. Számos édesvízi halfajta van még, amit megtalálunk a boltokban, piacokon és persze a tengeri halakat is nyugodtan készíthetjük ilyenkor is.

Harcsa – finom és tiszta íz

A ponty mellett a harcsa az egyik legszélesebb körben ismert halfajta, érdemes beszerezni karácsonykor is. Szépen filézhető, kellemes ízű hal, ám figyeljünk oda a vásárlásnál, hogy lehetőleg ne a túltenyésztett afrikai harcsafilét válasszuk, hanem lehetőleg magyar halat vegyünk. Gyakorlatilag szálkamentes és nagyon ízletes halféle, amiből készülhet leves, filézve süthetjük és akár ránthatjuk is.

Busa, amúr, kecsege

Inkább nagyobb hipermarketekben és piacokon lehet találkozni velük, rendkívül egészségesek és sokrétűen elkészíthetők. A busa, amúr és kecsege húsa tartalmazza a hazai édesvízi halak közül a legmagasabb többszörösen telítettlen zsírsavat, amely nagyon jó hatással van a szívre és a koleszterinszintre.

A Hortobágyi Halgazdaság tavaiban bio minősítésű édesvízi halakat is tenyésztenek, érdemes ilyet vásárolni, ha találunk a kínálatban, ízük és minőségük kifogástalan lesz.

Tengeri halból – széles a kínálat

A tengeri halfélék kínálata egyre szélesebb itthon is, és bár áruk sokszor igen magas, érdemes nemcsak az akciókat figyelni. Lehetőleg ne a legmesszebbről érkező halfajtákat válasszuk, valamint figyeljünk arra is, hogy egyes halféléknek igen magas lehet a higanytartalma, ilyen a nagyméretű tonhalfilé, a kardhal vagy a cápa. Inkább a kisebb méretű halféléket válasszuk, mint amilyen a szardínia vagy a hering.

Ugyanilyen jó választás a sokak által kedvelt lazac, amiből nagyon sokféle, ünnepi étel is készíthető. Kipróbálhatjuk, hogy idén nem a klasszikus magyaros halászlevet készítjük el, hanem tengeri halból főzünk egy paradicsomos alapú hallevet, de lazacból is főzhetünk isteni, tejszínes alapú hallevest, a finnek nemzeti ünnepi ételét.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több klasszikus étel, amit az asztalra tehetsz:

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...