6 „instant” tésztaszósz, amihez elég csupán 3 hozzávaló

Alapból sem túl hosszadalmas folyamat tésztát főzni, azonban, ha tényleg a lehető leggyorsabb tésztaszószokat keressük, akkor jó helyen járunk, a cikkben találni fogunk jó párat.

Ha az „instant” és a „tészta” szavakat halljuk együtt, rögtön a zacskós-poros verzióra fogunk gondolni, ez nem vitás. Pedig ez a szókapcsolat más értelemben is előkerülhet a konyhai munka során, mégpedig akkor, ha villámgyors, néhány hozzávalóból megfőzhető tésztaszószokat készítünk. Ez pedig abszolút nem fiktív kategória, igenis akadnak olyan mártások, amelyek minimális összetevőből, pár perc alatt előállnak. Jöjjenek a receptek!

6 „instant” tésztaszósz, amihez elég csupán 3 hozzávaló

Fokhagyma+tejszín+sajt

A fokhagymát futtassuk meg kevés olajon (lehet aprítva, szeletelve vagy egészben is, utóbbi esetben halásszuk ki a gerezdet, mielőtt megégne), majd alacsony lángon melegítsük össze a tejszínnel, végül reszeljünk/morzsoljunk bele bármilyen sajtot. Zárjuk el a lángot, keverjük addig a szószt, amíg be nem sűrűsödik, végül sózzuk-borsozzuk ízlés szerint.

Paradicsomkonzerv+fokhagyma+bazsalikom

Szintén a fokhagyma pirításával kezdjük, majd hozzáöntünk darabolt, vagy kézzel belenyomunk egész paradicsomkonzervet. Összemelegítjük, sózzuk-borsozzuk, végül a tűzről levéve elkeverünk benne egy marék friss bazsalikomlevelet.

Hummusz+hagyma+petrezselyem

A hagymát félbevágjuk, majd felkarikázzuk, kevés olajon enyhén megkaramellizáljuk. A kifőtt tésztát összekeverjük a hummusszal, esetleg némi főzővízzel lazítjuk, majd hozzáadjuk a karamellizált hagymát és az aprított petrezselymet.

Tonhal+tejszín+fokhagyma

Itt is a fokhagymával indítunk, amit a tonhalkonzerv olaján enyhén megpirítunk, majd beleöntjük a halat és átmelegítjük. Alacsony lángon hozzáöntjük a tejszínt, de nem főzzük, nehogy szétessen a szósz. Ízlés szerint sózzuk-borsozzuk.

Spenót+fokhagyma+csirke

Kockára vágott csirkét sütünk, sózzuk-borsozzuk, majd, ha készre sült, hozzáadjuk az aprított fokhagymát. 1-2 perc elteltével jöhet rá a kiengedett spenótpüré. Átforgatjuk, főzővízzel lazítjuk, végül elkeverjük a tésztával.

Szójaszósz+mogyoróvaj+limelé

Ha pedig ázsiai ízekre vágyunk: keverjük össze a szójaszószt, limelevet és mogyoróvajat, majd ízesítsük sóval, borssal, chilivel. Öntsük pirított tojásos vagy zöldséges tésztára. Főzni már nem kell, csak melegen összeforgatni.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Főzz, értékelj és nyerj, vadonatúj játékunkban hasznos ajándékok várnak!

Még több gyors recept és ötlet:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...