Ezeket az ételeket válaszd oltás után, ha rosszul érzed magad

Az oltás után sokan küzdenek kellemetlen mellékhatásokkal. Szerencsére ezeket ételekkel is enyhíthetjük.

A koronavírus elleni védőoltás után sokak semmilyen mellékhatást nem érzékelnek, míg másoknak kellemetlen tünetekkel kell szembe néznie. Szinte kiszámíthatatlan, hogy kire milyen hatással lesz az adott oltóanyag, amit kap, hiszen annyi minden befolyásolja, hogyan reagál szervezetünk a vakcinára. Bár teljesen nem lehet felkészülni az oltás utáni esetleges rosszullétre, néhány kellemetlen tüneten ételekkel enyhíthetünk.

Az nlc.hu Antal Emese dietetikust, szociológust, a TÉT Platform szakmai vezetőjét kérdezte, mihez kezdhetünk, és arról, mit vegyünk magunkhoz, ha előjönnek a különböző, igen kellemetlen panaszok.

Fejfájás

Az első és legfontosabb, hogy ha fejfájást tapasztalunk, fogyasszunk elegendő folyadékot. Emellett figyeljünk arra, hogy ne fogyasszunk olyan ételeket, amelyek szintén okozhatnak fejfájást, ilyenek például a sajtok, az alkohol, a kávé és a tartósítószerek, de a fermentált, pácolt, füstölt ételek is galibát jelenthetnek az oltás napján.

Lázas

Aki lázas, az eleve étvágytalan, nem is kell erőltetni az ételt – tanácsolja Antal Emese. A folyadékbevitelre azonban itt is figyelni kell! Meglehet, hogy elég csak valamilyen gyógyteát fogyasztani, azonban, ha nagyon magas vagy kitartó a láz, akkor érdemes pótolni az ásványi anyagokat is. Ilyenkor ajánlott gyümölcsből és zöldségből készült turmixokat fogyasztani, de a húsleves is segíthet enyhíteni a betegségünket.

Fáradtság

Bár lehetséges, hogy nem esünk ágynak az oltás után, az könnyedén előfordulhat, hogy furcsa nyomottság tör ránk. Ilyenkor érdemes könnyen emészthető és rágható gyümölcsöket fogyasztani. Ha tehetjük, együnk almakompótot, barack- vagy meggybefőttet. Emellett jól jöhet még ilyenkor egy kis D-, illetve C-vitamin-pótlás is.

Hidegrázás

Ilyenkor a szakértő szerint jól jöhetnek a langyos folyadékok, valamint a vasban (máj, halak, tojás, spenót, sóska) és a B-vitaminban (teljes kiőrlésű gabonák, zöld leveles zöldségek) gazdag élelmiszerek.

Bélproblémák

Ha hányást vagy hasmenést tapasztalunk, fontos figyelni a folyadékbevitelre, azonban ebben az esetben csak nagyon lassan, kortyonként fogyasszuk a vizet, nehogy visszaforduljon. Lehetőleg kíméljük ilyen esetben a gyomrunkat, és csak sós kekszet, kétszersültet vegyünk magunkhoz.


Még több koronavírussal kapcsolatos cikk:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.