Ennyi idő után kezdhetsz el (újra) sportolni, ha elkaptad a koronavírust

Akkor is komoly szabályok vannak, ha teljesen tünetmentesen ment át rajtunk a vírus. Komoly következménye lehet annak, ha felelőtlenül vágunk bele újra az edzésbe.

A sportszakmai szervezetek ajánlásai nem jutnak el a veszélyeztetett hobbisportolókhoz, amely azért nagy gond, mert a 350 ezer igazolt sportoló mellett legalább ennyien sportolnak hazánkban amatőr szinten, de intenzíven. A szakértők ezért arra hívták fel a figyelmet, hogy még tünetmentes lefolyású COVID-19 betegség esetén sem ajánlott azonnal újrakezdeni az edzéseket – írja a házipatika.hu.

Getty

Mennyi időt várjunk?

A szakértők azt javasolják, hogy mielőtt visszatérnél a sportoláshoz a koronavírus-fertőzés után, mindenképpen pihenj legalább 3 hetet, és ha teheted, menj és vizsgáltasd ki magad egy kardiológussal. Kiderült ugyanis, hogy a COVID-19-cel összefüggésben a szokásosnál is nagyobb a különböző szívproblémák kialakulásának kockázata. Még egy komoly kivizsgálást követően is csak óvatosan, fokozatosan ajánlott visszatérni a sporthoz - olvasható a Wáberer Kardiológiai Centrum (WKC) közleményében.

A jelenlegi ismeretek alapján az új típusú koronavírussal megfertőződött, kórházi kezelésre szoruló betegek 30-40 százalékánál szívproblémák lépnek fel. Mivel ezek a kockázatok a hobbisportolóknál is fennállnak, ezért is fontos, hogy ők is figyeljenek a legapróbb tünetekre is. Tehát már akkor is fordulj orvoshoz, ha a legapróbb jeleket észleled magadon. Különösen akkor sürgős a kivizsgálás, ha fulladás, mellkasi fájdalom vagy eszméletvesztés jelentkezik - ismertette a szakértő.

Ezeket olvastad már?

5 őszi szuperfood, amit tilos kihagynod a menüdből

Sokan hiszik azt, hogy a nyári szezonális gyümölcsáradat elmúltával ősszel nehezebb hozzájutnunk az egészségünk megőrzéséhez szükséges tápanyagokhoz. Ez azonban - szerencsére - egyáltalán nincs így, hiszen a klasszikus, színes őszi zöldségek és gyümölcsök is számtalan értékes tápanyagot biztosítanak számunkra.

Nosalty

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...