A búzadara egy elegáns alapanyag is lehet: így használd a grízt

Bár itthon csak a gyerekeknek szánt tejbegrízben, a különböző levesbe főtt galuskákban és a „szegények eledelének” tartott grízes tésztában szoktuk használni, a búzadara vagy más néven gríz egy rendkívül sokoldalú, számos nemzet konyhájában fontos alapanyag, amelyet a világ rengeteg országában, főleg a Közel-Keleten desszertek alapanyagaként használnak, számos egészen elegáns édesség készül belőle.

Ahogy rengeteg más gabona, a búzadara, vagyis a gríz sem csak egyféle étel alapanyagául használható, a magyar konyha egyik nagy hibája, hogy általában csak a gyerekek étkeztetésében, a túrógombócban és húslevesek betétjeként foglalkozunk vele, pedig rengeteg kiaknázatlan lehetőség rejlik benne.

Míg számos afrikai országban szinte nemzeti kincs, valódi alapélelmiszer, és csomó édes és sós étel készül belőle, a török, szír és más közel-keleti konyhákban édességeknél is használják.

A búzadara, azaz gríz nem más, mint a búza magbelsőjének nagy, szemcsés őrleménye, létezik teljes kiőrlésű változata is. Ahogy bármilyen más gabonaőrleményt, készíthetünk belőle kásákat – a tejbegríz sem más valójában, mint egy tejben főzött kása – , használhatjuk sűrítésre, keverhetjük zöldséges és húsos fasírtokhoz.

A tejbegríz desszertalapanyag is!

Ha merünk egy kicsit kreatívabban, más szemmel nézni például a tejbegrízre, akkor könnyen felismerhetjük, hogy nem más, mint egy nagyszerű desszertalapanyag. Hiszen csak a tej mennyiségétől függ, hogy egy könnyű, lágy krém készül-e belőle, amit rétegezhetünk gyümölcsökkel, magokkal és más édes hozzávalókkal.

De kicsit sűrűbbre főzve, cukor helyett mézzel édesítve, máris egy új ízű finomságot kapunk. Ha pedig a tejet tejszínre cseréljük, még krémesebb lesz az eredmény.

Vagy épp a tej helyett használhatunk kókusztejet is, ekkor egzotikus gyümölcsökkel kínálva, fahéjjal megbolondítva máris egy elegáns pohárkrémet kapunk.

Süssük meg!

A török édességek egyik alap hozzávalója a búzadara, amelyet egészen sűrűre főznek, majd kihűtik és süteményként szeletelik – cukorsziruppal és olajos magokkal – pisztáciával, dióval gazdagítják. Senki sem gondolná, miközben ezt a bódítóan édes, különleges süteményt eszi, hogy az egyik legolcsóbb alapanyagból, pofonegyszerűen elkészíthető édességről van szó.

Rántsd ki!

A rántott tejbegríz nem valami szörnyűség, amely a net mélyének bugyraiból, vagy épp őrült, mindent kirántó amerikaiak horrorvideóiból kerül elő, hanem egy sok országban ismert, finomság, amit akár elegáns éttermek menüsorának végén is megtalálhatunk. Valójában, ahogy az olaszok rizottórizsből készülő, sajttal töltött, rántott finomsága, az arancini, azaz a panírozott rizsgolyó, a rántott tejbegríz is egy maradékmentő fogás, de ettől még meglepően finom. Tálalhatjuk gyümölcsökkel, lekvárral, de olvasztott csokoládéval is.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Még több izgi alapanyag itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.