Harry Styles olyat evett, amit itthon nagyon sokan, mégis kiköpte
Nálunk, magyaroknál gyakran kerül a halászlébe, így egyáltalán nem undorító vagy visszataszító, hogy megette, de az énekes teljesen kiakadt.
Liptai LillaNálunk, magyaroknál gyakran kerül a halászlébe, így egyáltalán nem undorító vagy visszataszító, hogy megette, de az énekes teljesen kiakadt.
Liptai LillaHa karácsony és belváros, akkor karácsonyi vásár – felmértük, idén hol és mit, legfőképp pedig mennyiért ehetünk a Vörösmarty téren illetve a Bazilikánál.
Csákvári PéterBudapesti éttermek séfjeivel készített interjút a CNN. 23 perces elképesztően szép videóban mutatja be sorra a helyeket, amiket mindenkinek látnia kell.
Macsuga ViktóriaTegnap írtuk meg, hogy egy 36 milliós műalkotást evett meg egy művész, csak mert éhes volt. Azóta a Burger King is reagált az ügyre, sőt, újabb vandálakció is történt.
Macsuga ViktóriaAz egyik múzeumi látogató kicsit éhes lett a kiállítótérben, és úgy döntött, megeszegeti a kiállított tárgyat. Nem gondolta, milyen drága fogást választott.
Macsuga ViktóriaAz ételfutárkodás nem éppen veszélytelen foglalkozás, ha az ember mondjuk Londonban vagy Fokvárosban él. Itthon szerencsére biztonságban vannak azok, akik futárnak állnak.
Fenes GábrielA kubai konyhát számos nemzet szokása befolyásolta, de a legnagyobb hatást a spanyol és az amerikai ízek gyakoroltak rá. Repüljünk pár percre Kubába!
Németh OrsiA gyönyörű Hajós-Bajai borvidék csak arra vár, hogy felfedezzük. Legyen tél vagy nyár, a környék borászatai és látványosságai egész évben várnak különlegességeikkel.
NosaltyHa Visegrádra gondolunk, valószínűleg a legtöbb magyar embernek az első osztálykirándulás jut az eszébe, amikor még kettesével, libasorban fedeztük fel a Fellegvár titkait.
NosaltyEgészen meglepő indokkal vették el három Michelin-csillagát a japán sushi étteremnek. Az ok prózai: nem lehetett bejutni.
NosaltyÚj-Zéland nemcsak természeti csodáival nyűgöz le. Különleges konyhája is maradandó élményekkel gazdagít!
Németh OrsiMagyarországon sokan hiszik, hogy Csaba királyfi népe ma is fapohárból issza a pálinkát, a székelyek pedig viccmesélés közben bicskával darabolják a medvesültet.
Hajnal StefiA kirándulás jót tesz a testnek és a léleknek, és ha egy kellemes ebédre vagy vacsorára vágyunk, ezeket a Budapest környéki éttermeket érdemes útba ejteni!
Szász NóriKíváncsi vagy, milyen Marokkó igazi arca? Mutatjuk a legjellegzetesebb ételeit, amik tényleg kihagyhatatlanok!
Németh OrsiAhogy megszokhattuk, a Pöttyös időről időre új ízvilágű túró rudival rukkol elő, és habár az ősz beköszöntével az évszakhoz jobban passzoló ízt tudtunk volna elképzelni, nem csalódtunk a málnás sajttortás újdonságban sem.
Balogh LillaNem kell különleges eszköz ahhoz, hogy egy kicsit gyorsabbá és egyszerűbbé tegyük a vasalást. Egy hétköznapi konyhai alapanyag, az alufólia segíthet abban, hogy kevesebbszer kelljen átfordítani a ruhákat. Mai Otthon Tippünkben meg is mutatjuk, hogyan használd!
NosaltyMutatjuk a legjobb köreteket a nokedlitől a sütőtökön át a zöldséges és káposztás változatokig.
NosaltyA nagy bevásárlásoknál minden forint számít, ezért nem mindegy, merre indul a cukor, a liszt, az étolaj és a tojás ára.
Egy ebéd néhány száz forint, a tengerpart karnyújtásnyira van, a lakáshoz pedig még medence is tartozik. Egy brit nő elárulta, mennyiből él Vietnámban.
A hétre nem klasszikus leosztásban érkeznek a receptek, azaz most nem lesz minden nap leves, főétel és desszert, lesz helyettük viszont egy-egy édes péksütemény reggelire, valamilyen melengető csirkés leves és egy-egy levezető saláta.
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Vettem a piacon egy kosárka kék szilvát, nyilvánvaló volt, hogy az összes nem fogy el nyersen, ezért készült ez a gyors süti belőle.
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...