Tovább gyűrűzik a banánbalhé, még a Burger King is beszállt

Tegnap írtuk meg, hogy egy 36 milliós műalkotást evett meg egy művész, csak mert éhes volt. Azóta a Burger King is reagált az ügyre, sőt, újabb vandálakció is történt. 

Tegnap írtunk róla, hogy a magát éhesnek valló performanszművész, David Datuna felfalt a kiállítótér kellős közepénegy műtárgyként kiállított, falra szigszalagozott banánt. Az eset nagy port kavart, már csak azért is, mert eredetileg Maurizio Cattelan alkotásáról van szó, ami közel 36 millió forintért kelt el, de, mint az eset is mutatja, sokan nem tartják valódi műremeknek.

Íme az eredeti mű:

The show must go on

Az eset után szinte rögtön újabb gerillaakció történt, ráadásul ugyanazon a "tetthelyen". Az index.hu írta meg, hogy a falra ragasztott banán hűlt helyére festettek angolul egy feliratot, miszerint "Epstien nem öngyilkos lett".A galériában tartózkodók azt gondolták, ismételten egy performansz részesei, de a vörös rúzzsal író vandálról, aki Epstein nevét is rosszul írta, kiderült, hogy közel sem művész.

A 46 éves férfit a rendőrség le is tartóztatta, aki magából kikelve üvöltötte, hogy ha valaki megeheti a 120 ezer dolláros banánt, ő miért ne firkálhatna bármit a falra. Szerintetek jogos a kérdés?

Az ihletettség itt nem állt meg, mert még a Burger King, sőt, a Buzzman is beszállt – utóbbi cég a Burger King reklámügyöksége.

Az ő üzenetük szerintegy sültkrumpli-szál mindössze egy eurocentbe kerül, így mindenki számára elérhető, ellentétben a milliós banánnal:

Ráadásul a mémgyár is beindult a közösségi oldalakon:

Ezeket olvastad már?

via, via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...