Tejszínes gesztenyekrémleves
Évekkel ezelőtt egy étteremben gesztenyével töltött pulykamellet rendeltem. Meg sem fordult a fejemben, hogy az édes, rumos (pontosabban rumaromás), gesztenyepüré készítéséhez szánt masszával fogják megtölteni. Egy életre elment a kedvem tőle. Mármint nem a gesztenyétől, és nem is az édes gesztenyamasszától (a gesztenyepürétől pedig pláne nem) csak a gesztenyével töltött mindenféle roládoktól és egyéb húsoktól. Aztán tavaly egy helyi pizzériában megláttam a falon egy karácsonyi gesztenyés-pulykás pizzát reklámozó plakátot, és felcsillant a szemem, de mielőtt elhamarkodottan rendeltem volna, rákérdeztem, hogy ugye ez rendes gesztenyéből van, mármint sült gesztenyéből, vagy esetleg ízesítetlen gesztenyemasszából. Az eladó úgy nézett rám, mintha kb. a Marsról jöttem volna és a legnagyobb evidenciával közölte, hogy, nem, a sima gesztenyemasszából. Nagyon finom, tette hozzá. Akkor úgy látszik, más az ízlésünk, gondoltam magamban. Az ízébe bele sem merek gondolni: pizzatészta, édes-rumos massza, hús, sós sajt....na, ne. Sajnálatos, hogy nagyon sokan a gesztenye szót ezzel az édes ízzel kapcsolják össze, számtalan karácsonyi, gesztenyével töltött pulyka recept is édes gesztenyemasszát említ a hozzávalók között. A gesztenyének önmagában dióra emlékeztető íze van, (mint pl. a vargányának) ami nagyszerűen passzol pl. a sajttal, füstölt hússal, érlelt sonkával, húsos szalonnával, szerecsendióval, kakukkfűvel, stb. A gesztenye ebben a sós ízvilágú levesben egészen már dimenzióba kerül. Ajánlom mindenkinek kipróbálásra.
