Pékleves
Egy korai magyar nyelvemlékben a Budán járt és ott magyarul tanulni kezdett Roten-burgi János német diák jegyezte fel először 1422-ben, alapvető ételek-italok közt, a leves kenyér kifejezést. Ez a 16-17. században is széleskörűen használatos. Nem a kenyér egy fajtáját jelenti, hanem olyan ételt, ami valamilyen lével tálban leöntött kenyérből áll, ha úgy tetszik, kenyérkása. Ilyen szerkezetű étel készült hús mellé, és készült önálló ételként is. 1695-ben a Tótfalusi-szakácskönyv valamennyi önálló lév, leves és cibre étele szeletelt vagy kockára vágott kenyérre tálalva került az asztalra. Ebből arra következtethetünk, hogy a receptek címe az ételnek csak a főzendő részét, a levét nevezi meg, maga a kész 498 étel „leves kenyér” lenne. A kenyéren tálalt levek (tyúkmony, ser, bor, ordás, borsó, lencse, cicer, azaz bagolyborsó, sós víz (!), illetve lengyel-, kendermag-, korpa-, ecetes- és káposztalév-cibre) absztinens és böjti napok ételei voltak.
