Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Lecsóleves

Lecsóleves
Lecsóleves
60 perc / előkészület: 15 perc főzés: 45 perc
receptkönyvben hozzászólások
jegyzet hozzáadása,
törlése, szerkesztése

story

Az idei első fagyok megcsípték a kertben hagyott paprikát és paradicsomot. Le kellett szedni, menteni a menthetőt. Mivel aznapra semmi halaszthatatlan dolgom nem volt, nekiálltam egy újabb adag lecsónak. Így télire lesz bőven. A befőzés végére maradt két üvegem.Egy kisebb és egy nagyobb. A maradék lecsó a kis üvegbe sok lett volna, a nagyba pedig kevés. Mivel viszont az elmúlt napokban már kétszer is ettünk lecsót, nem szerettem volna megint ezt enni. De akkor mit csináljak a maradékkal? Este fél kilenckor, hogy honnan jött az ötlet nem tudom, de gyorsan előkaptam a hagymát, a kolbászt, és mivel mindig is imádtam a lecsó levét, nekiláttam a kolbászos lecsónak, kevés vízzel felöntöttem és ráfűszereztem. A lecsóban az a jó, hogy akár tököt, akár padlizsánt is bele lehet tenni, mert nagyon finom lesz tőle. Most csak padlizsánt használtam. Miután kész lett, a lányom szobájába bevittem egy tányérral, hogy kóstolja meg. Nem akarta kóstolni. Kértem, hogy csak egy kanállal egyen. Majd miután kóstolt, kivette a tányért a kezemből, és közölte, hogy a tányért majd kihozza. Kihozta, de üresen.

hozzávalók / 10 adag

Szólj hozzá!

elkészítés

  1. Mindent alaposan megmosunk, a paprikát kicsumázzuk, és mindet vékony csíkokra vágunk, a kolbászt felkarikázzuk.
  2. Lábasban kevés olajat hevítünk, majd a hagymát rövid ideig dinszteljük, és hozzáadjuk a kolbászt, amit lepirítunk. Ezután a paprikát és a paradicsomot, illetve a padlizsánt tesszük hozzá, sózzuk, borsozzuk. Készre főzzük (nem szét, csak annyira, mint a lecsót szoktuk).
  3. Vizet nem nagyon adunk hozzá, mert a paprika is és a paradicsom is sok levet enged. De ha nem lenne elég leveses, akkor természetesen pótoljuk.
  4. Jó étvágyat!
  • elkészítettem: 1 alkalommal

statisztika

beküldve:
tegnapi nézettség: 2
össznézettség: 1 962
elküldve: 0
receptkönyvben: 4
elkészítve: -
Facebookon megjelent: -

szakács

kulcsarpisti

Mióta szakács: 2012.07.17.
7 recept

receptjellemzők

konyha: magyar
fogyókúra: Dukan fenntartó, Dukan megszilárdító, paleolit fogyókúra
szakács elkészítette: párszor készített receptek
költség egy főre: olcsó receptek
szezon: bármikor
diéta: cukormentes, gluténmentes
kategória: egytálételek
nehézség: könnyű
kalória: átlagos
mikor: ebéd, vacsora
elkészítési idő: 30-60 perc
fogás: főétel
adag: 10 főre

egyéb elnevezések

kolbászos lecsó, híg lecsó, padlizsános lecsó kolbásszal

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!

482
gyulai kolbász 50 dkg
paprika 3 kg
paradicsom 2 kg
padlizsán 5 kis db
vöröshagyma 4 nagy db
napraforgó olaj 1.5 dl
0 ízlés szerint
bors 0 ízlés szerint