Kókusztejes mogyoróleves
Képzeld el egy pillanatra, hogy már tálaláshoz közeledik a vasárnapi ebéd. Szülők, gyerekek, unokák tömegei várják feszülten és éhesen a konyhából felbukkanó nagymamát, szokásos hétvégi menüjével. Épp a konyhából sietne ki, kezében a 20 literes, zománcozott, bonyhádi fazékkal, ám de a táguló univerzumunk egy hullámfodra felgyűri az ajtóban csavarodó tér-időkontinuumot, és egy vákuumpukkanással ezer kilóméterekkel távolabbi konyhába teleportálja a drágalátos nagymamát fazekastól, a kis fehér kötényében. A duplex téridőlyukak sajátossága miatt azonban a másik konyhában, szintén családi előkészületeket végző szingapúri nagymama ebben a pillanatban kissé elszédül, és kezében a földimogyoró-levessel egy magyar vidéki család asztala mellett materializálódik. Sikerül talpon maradnia, de a húsleves immáron Szingapúrban, viszont helyette a mogyoróleves, és talán ez a nagyobb baj, már a Fő utca 1/b-ben. A fazék forró, és az idős karok nem tudják órákon át tartani a tartalmát, ezért a fazekak mind a két családnál az asztalra kerülnek. Így ismerkedtem meg kisgyerekként ezzel a recepttel, és ugyan a nagymamák azóta szerencsésen hazajutottak, az a vasárnapi ebéd emlékezetes maradt.
