Egyre jobban értjük, mi áll a túlevés mögött

Az evés az élet egyik legnagyobb öröme, a túlevés pedig az élet egyik legnagyobbá váló problémája. Kutatók most megpróbálták megérteni a mögötte húzódó folyamatokat.

2019-ben a Washingtoni Orvosi Egyetem laboratóriumában kutatók felfedezték, hogy elhízott egerekben egyes sejtek aktívvá válnak, és megakadályozzák a telítettségérzetért felelős jelzések célba érkezését, tehát könnyebben túleszik magukat. Most egy fokkal tovább léptek, és az egerek glutamáterg neuronjait vizsgálták meg – írják a Neuron című szaklapban megjelent tanulmányukban.

Egyre jobban értjük, mi áll a túlevés mögött

A glutamáterg neuronok a hipotalamusz oldalsó területében találhatók, pontosan ott, ahol a motivált viselkedés szabályozódik – ideértve a táplálkozást is. A kutatók felfedezték, hogy ezek az idegsejtek az agy két területével kommunikálnak elsősorban: az egyik az oldalsó habenula, aminek a depresszió kialakulásában van szerepe, a másik pedig a ventrális tegmentális terület, amely a motivációban, a jutalomban és a függőségben játszott szerepéről híres.

A szakértők azt is megfigyelték, hogyan viselkedik a leptin és ghrelin nevű hormon a szervezetben, ami az idegsejteket illeti – ezek az étvágyszabályozásban játszanak szerepet, és korábbi kutatások alapján befolyásolják az agy jutalmazási útvonalát.

A kutatók azt találták, hogy a leptin tompítja a depresszióval összeköthető agyterületre kivetülő neuronok aktivitását, és növeli a motivációban, függőségben és jutalomban szerepet játszó területre kivetülő neuronok aktivitását. A ghrelin pontosan az ellenkezőjét teszi.

A kutatás nagyon érdekes konklúzióra jutott: a szakértők kimutatták, hogy a táplálkozást szabályozó agyi útvonalak legalább részben átfedésben vannak a kábítószer-függőségnél aktivizálódó agyi útvonalakkal. Ez is azt mutatja, hogy a túlevés és az elhízás problémája sokkal összetettebb, mint ahogyan azt gondolnánk.

Az eredmények azért is nagyon fontosak, mert az elhízás mára világméretű problémává nőtte ki magát, Magyarország pedig az Európai Unió élvonalába tartozik ezen a téren.

Forrásunk volt.


Még több a túlevés:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Íme 5 tipp, amivel sokkal kevesebb fejfájást jelent a vacsora...

Este öt óra körül mindenki éhes, te pedig a hűtő előtt állva próbálod kitalálni, mi kerüljön az asztalra. A családtagok különböző ötleteket sorolnak, hiányzik egy-két alapanyag, végül pedig gyakran a rendelt étel vagy egy gyors, kevésbé egészséges megoldás lesz a nyerő. Pedig néhány apró változtatással jelentősen csökkenthető a vacsorával járó stressz. A titok nem a bonyolult receptekben, hanem az előretervezésben rejlik.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.