Ha valaki azt állítaná, hogy a somlói galuska nem magyar, és a gong bao csirke nem kínai, akkor bizonyára furcsán néznénk rá. Pedig nagyon sok olyan nemzetközi étel létezik, amelynek vélt és valós születési helye nem egyezik. Vagy például valódi vita, gasztrokulturális összetűzés alakult ki az eredete kapcsán. Hajlamosak vagyunk elkönyvelni, hogy egy-egy fogás már a nevéből és a jelenlegi gasztronómiai pozíciójából fakadóan egy-egy nemzethez tartozik, de eredetük gyakran meglepő, vagy éppen kalandos. Közülük mutatunk most három érdekes nemzetközi ételt.
A croissant valójában inkább osztrák, mint francia
Már írásmódja és kiejtése is azt sejteti, hogy Európa gasztro-szívcsakrájából származik a leveles tésztás, foszlós, vajas péksütemény, de az ő története nem egy régi francia sütödéből indult… sokkal több itt a réteg!
Őse ugyanis az osztrák „kipfel”, ami a kifli megfelelője, és 1683 után kezdtél el a gyártását, miután Kara Musztafát és a török sereget kiebrudalták Bécs városából.
Létezik egy olyan legenda, miszerint egy hajnalban kenyeret sütő péknek tűnt fel, hogy a törökök ostromra készülnek, és azonnal mozgósított mindenkit – így időben sikerült leverni a hódítókat. A kifli formája pedig valóban hasonlít az oszmán birodalom jelképére, a növekvő holdra. Igen ám, de hogy került akkor Franciaországba?
Az egyik lehetséges eredettörténet, hogy Ausztriai Mária Antónia, vagyis Marie Antoinette hozta el a kiflit a francia udvarba, de 1850 előtti feljegyzés nem nagyon van róla. Az is lehet, hogy az az egész csak romantikus belemagyarázás, egy kicsit jobb PR a hírhedt, tékozló, szerencsejáték-függő királynénak, hogy legalább az imádott croissant-hoz köze van. 1850-ben viszont egy osztrák férfi bécsi típusú pékséget nyitott Párizsban, az említett kipfellel, császárzsemlével, bécsi kenyérrel. Rövid ideig üzemelt, de a városlakók nem felejtették el az isteni bécsi péksüteményeket és egyre több utánzó jelent meg, a 19. században már tele volt Párizs bécsi pékségekkel.
A leveles tészta ötlete viszont ezekben az időkben jött, így franciásodott a kifli, vett fel sok-sok vajat, és lett az a pillekönnyű, művészien levegős, és szinte méhsejtre emlékeztető keresztmetszetű csoda, amit ma croissant-nak hívunk. Érdekesség, hogy a félhold alak a franciáknál tényleg általános, az „egyenesített” további rokonokhoz képest.
Hummusz, ami körül csak balhé van
Annyira egyszerű és annyira evidens a szezámos csicserikrém, hogy a közel-kelet megannyi országa sajátjának vallja, tiszteli, szereti. A könnyen elkészíthető, a pénztárcát sem terhelő mennyei manna szuper fehérjeforrás, ráadásul energiadús és ízes is, pláne, ha egy-egy tájon speciálisabb fűszerezéssel kedvelik, a natúrabb helyett.
Eszik a törökök, az izraeliek, imádják a szírek, fontos alapétel Libanonban. Szuper, de honnan származik az „eredeti” receptúra? Melyik nemzet jött rá először, hogy egy ekkora aduász a csicseriborsó-szezám duója? Sajnos a régmúltból írásos feljegyzések nincsenek, először a 17-18. században egy damaszkuszi iratban találtak róla említést, de utána csend honol a hummuszról, amit úgy fest, tényleg a legalapabb közel-keleti finomságként kezeltek.
Ugyanúgy jelen van valamilyen formában (pl: krémesen, máshol rusztikus darabokkal, csípősen, nagyon fűszeresen, folyósabban, teljesen szilárdan…) Libanonban, Líbiában, Szíriában, Egyiptomban, Izraelben, Törökországban is, és ahogy egy ködös múltú kincsnél az elvárható, mindenki magának vallja az igazit, sajátjának gondolja a világ legelső hummuszát. Megfejtés pedig egyelőre nincs.
Fánkos rejtélyek
Itt van nekünk ez az olajban sült, édes, megunhatatlan tészta, amit számos nemzet készít, és természetesen mindenki magáénak gondolja az eredetit. Ahogy ez lenni szokott, a legjobb dolgok esetében.
Mindenki hozzátett valamit, mindenhol vannak hagyományai, speciális elkészítési módjai, Bécstől egészen New Yorkig.
Ezen a ponton pedig bekapcsolódunk mi is a történetbe, hiszen ki ne rajongana a farsangi szalagos fánkért, baracklekváros töltettel, porcukros takaróval a tetején? Botorság lenne persze azt gondolni, hogy a farsangi fánk a sajátunk. Bécs, Olaszország is megjelenik a kétes képletben és a croissant kapcsán felmerülő Marie Antoinette ismét feltűnik a legendáriumban, de rossz helyen tapogatózunk. Az olajban/zsírban sült tészta csak jó lehet, mi jól tudjuk: sósan lángosként és édesen fánkként is.
Akkora kombó ez, hogy egészen konkrétan a világ első lejegyzett desszertjeként tartják számon. Sosem gondoltuk volna, de a görögök készítették el az ókori nyalánkságot, amit a fánk ősének tartunk. Ez a mai napig ismert és szeretett loukoumades, amit 776-ban, a világ első olimpiai játékai alkalmával sütöttek meg. A kis fánklabdákat mézzel locsolták és dióval hintették, és kifejezetten a nyertes atlétáknak kínálták, mintegy jutalomként, energiapótlékként, hiszen a pentatlonban, pankrációban jócskán kifáradtak. Ma már mókás belegondolni a látványba, hogy a szálkás-izmos olimpikonokat fánkkal várják a versenyszámuk után.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Szerző: Pákozdi Nóra
Ismerj meg további érdekes finomságokat a világ körül:
