Meghalt Csukás István, meseíró – ezeket a vackor- és csokiimádó karaktereket neki köszönhetjük

83 éves korában elhunyt Csukás István meseíró, költő, rengeteg felejthetetlen báb- és mesefigura alkotója. 

83 éves korában elhunyt Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író – tette közzé a szomorú hírt az Újszínház a Facebookon.

Az eredetileg zenetagozatos Csukás hamar átnyergelt az írásra – már 17 évesen eldöntötte, költő lesz. 1978-tól 1985-ig volt a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője, azóta szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Egy napon született Andersennel, ezt isteni jelnek tekintette.

Csukásnak verseskötetei mellett rengeteg gyermekregénye, mesekönyve, verses meséje megjelent: eddig közel száz kötet itthon és külföldön is. Olyan halhatatlan mesefigurákat teremtett meg az elmúlt negyven évben, mint például Mirr-Murr, Pom Pom, Sebaj Tóbiás vagy Süsü, a sárkány. Ezeket a figurákat a gyerekek főként rajz- és bábfilmekből ismerhették meg, több ifjúsági regényéből pedig sikeres tévéfilm készült. 1975-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr című játékfilm megkapta a fesztivál nagydíját és Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet is. (via)

Ki tudná elfelejteni Süsü, és az ő kedvenc vackorját, azaz vadkörtéjét?

A kicsit szomorkás, komplexusos, légynek ártani nem tudó egyfejű sárkányt mindenki szerette, felnőtt, gyerek egyaránt.

Körtés receptajánlónk:

Aztán itt van Bagaméri is, ki a fagylaltját maga méri...

(Óriás vita alakult ki a szerkesztőségben, milyen fagyit is árult az "elátkozott" fagyiárus. Vanília, eper, csoki? Pisztácia? Van, aki biztos benne, hogy pisztácia volt...Vagy citrom? Ki tudja?

Fagyiajánlónk:

Ki ne maradjon harmadik kedvencünk, a nagy Ho-Ho-Ho Horgász és az ő kukaca!

Balázs Péter és Mikó István felejthetetlen szinkronhangot kölcsönöztek a horgásznak és örök társának, a Főkukacnak – szerettétek őket?

Természetesen hozzá a halas receptek passzolnak!

...és végül ki nem hagynánk a legnagyobb hedonista édességrajongót, Gombóc Artúrt, és az ő csokimániáját:

Artúr szereti a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét...és a lyukas csokoládét is!

Kerek, tej, likőrös, szögletes csokiajánlónk:

És neked ki volt a kedvenced tőle?

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

címlapkép

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ez történik a testeddel, ha mindennap iszol szénsavas vizet

A szénsavas ásványvíz fogyasztása sokaknál inkább preferált, mint a mentes vízé. Arról nem is beszélve, hogy egy gyümölcslénél vagy üdítőnél mérföldekkel kedvezőbb opció, ha hidratálásról van szó. Na de nézzük, mit mondanak a dietetikusok a napi szintű fogyasztásáról!

Nem olajban sütve és nem főzve – Így készül a...

Az édesburgonya nagy népszerűségnek örvendő alapanyaggá vált az elmúlt években. Szinte már annyira kedvelt, mint a hagyományos burgonya, azonban elkészítését illetően nem mindegy, milyen módszerhez nyúlunk. Ha szeretnénk, hogy a lehető legtöbb tápanyag maradjon a tányérunkon, akkor mutatjuk mai Napi Tippünkben, hogyan készítsd el!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...