Lekövérezte 3 éves kisfia, azóta 63 kilót fogyott

Amint meghallotta a kisfia szájából, hogy „kövér”, azonnal változtatott.

El sem tudok képzelni annál borzalmasabb érzést, mint mikor valakit a saját kisfia kövérez le. Az amerikai, Schauna Harshmannak a 3 éves kisfia mondta ezt, ekkor a nő 134 kilót nyomott.

Schauna gyerekkorától kezdve küzdött a súlyával és kiskorában gyakran megalázták, mert nem volt vékony. Sőt arra is emlékszik, hogy alakformáló body-t hordott, hogy formásabbnak tűnjön.

Mikor terhes lett 2004-ben Schauna teljesen szabadjára engedte az éhségét, és amolyan kifogásként használta az állapotát. Ennek meg lett az eredménye, ugyanis 24 kilót szedett fel a kilenc hónap alatt. A fiatal anyuka ezután még kétszer szült, de sajnos ezeknél sem figyelt arra, hogy helyesen táplálkozzon. A legtöbbször gyorséttermekben evett és elmondása szerint megszállottja volt a sült krumplinak.

A középső fia 3 évesen kezdett gúnyolódni a súlyán és gyakran kövérezte le Schaunát. „Elmondtam neki, nem helyes, hogy emberek dagadtnak hívnak másokat és nevetnek rajta. Nagyon mérges voltam, és ő is elszomorodott, mikor látta, hogy sírni kezdek a kijelentése miatt.”

A háromgyermekes anyuka ezek után eldöntötte, hogy diétázni kezd és ellátogat az edzőterembe. Így rövid időn belül 25 kilótól sikerült megszabadulnia, majd eldöntötte, hogy bevállal egy gyomorgyűrű műtétet is. A beavatkozás óta is nagyon odafigyel az étkezésére és a legtöbbször tojást, csirkehúst, pulykát vagy diót eszik. Schauma most 71 kilót nyom, és boldogabb mint valaha, hiszen kisfia és barátai is nagyon büszkék rá.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép: Instagram

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Falafel, az arab csicserigolyó

Az egyik legismertebb közel-keleti étel a falafel, ami a hummusszal együtt egész Európát is meghódította. A falafel fő alapanyaga a csicseriborsó, ami ebbe a receptbe azonban nem főtt, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.

Fasírt

A fasírt szinte minden háztartásban vissza-visszatérő szereplő, és ha eddig nem voltál tisztában vele, hogy hogyan kell elkészíteni, a következő recepttel Te is bátran ...