A héten már elmondtuk, hogy reggelizni bizony kell, de most abban is segítünk, hogy mit készítsünk, mit süssünk a ránk váró hideg téli reggeleken.
"Rohanok, korán keltem, nemvagyokéhes, én reggel nem tudok enni, épp, hogy csak a kávéra vagy teára van időm, na, meg fogat mosni..." Ismerősen hangzik, ugye?! A reggeli a nap egyik legfontosabb étkezése, mint ahogy azt dietetikusunk, Bodon Judit Nincs kifogás, mától reggelizz! című cikkéből is megtudhatjuk, amiben Judit tanácsokat ad a hétköznapi, változatos, egyben egészséges és legfőképpen tápláló reggelikre. Mi most néhány recept-tippet adnánk arra, hogy mit készítsetek a jobb, egészségesebb reggelekért, amik különösen fontosak a téli időszakban.
A kenyeret, kiflit és egyéb pékárút érdemes otthon is készíteni, ha időnk és energiánk engedi. Próbáljuk ki az egészségesebb kenyereket is, mert érdemes, hiszen attól még, hogy nem fehér, legalább annyira finom lehet.
A felvágottak, sajtok mellett a krémekről se feledkezzünk meg. Ha magunk készítjük őket, biztosak lehetünk abban, hogy csak a szükséges, és a lehető legjobb alapanyagok kerülnek bele. Ezek a kencék pofon egyszerűek, és legtöbbször csak egy kicsivel több idő összedobni őket, mint leemelni a készterméket a polcról vagy a hűtőpultról.
Biztosan furcsán hangzik, de nálam még a legtutibb francia péksüteményeket is sokszor kiüti ez a hármas. Natúr joghurt, friss gyümölcs mindig lapul a hűtőmben, és a müzli készletek is mindig feltöltve várnak. Friss, laktató, és nem utolsó sorban még ebben a cudar téli időszakban is képes becsempészni a nyarat a reggeleimbe.
Néha azért jó elszállni és ütős ízkombinációkat összehozni akár egy szelet kenyér tetején is. Csodát művelni a konyhában szinte mindenből lehet, még a legegyszerűbb fogásokból is.
Bűnözni nem csak hogy lehet, de néha kell is! Csak magamat tudom ismételni, oda kell figyeljünk az étkezésre, de nem szabad lemondanunk a finomságokról sem. Arany középút, igaz? Én pedig tovább reménykedem abban, hogy egy szép napon igazi francia pékség és cukrászda nyílik majd a ház aljában...
Egy cuccos, szaftos tészta tökéletes választás, ha gyorsan szeretnénk valami finomat és laktatót készíteni. A fűszeres kolbász, az édeskés paradicsom és a selymes tejszín krémes ...
A klasszikus lecsó találkozik az olasz konyhával ebben a szaftos, krémes egyserpenyős fogásban. Az orzo magába szívja a paradicsomos-paprikás alap minden ízét, a tetejére kerülő burrata ...
Egyszerűen imádom ezt a fajta gyümölcskenyeret. A finom gyümölcsök annyira jól illenek a tésztába, és milyen jól mutatnak benne, mikor vágjuk fel.....egy pohár kávé mellé reggelire, ...
Egy egyszerű hozzávalóval fehérjében gazdagabbá teheted a klasszikus tojáskrémet. Mutatjuk, hogyan működik a cottage cheese-es változat, és miért lesz tőle jobb még a sulis szendvics is.
Ne higgyük, hogy a nagy sulikezdős kapokodásban nem juthat idő a főzésre is! Rossz hír, de "sajnos" juthat, és még mindig jobban járunk vele anyagilag és egészségileg is, ha magunknak főzünk! Íme e heti 7 nap 7 étel ajánlónk:
Van, amikor az újságot lapozva az ember már nem tudja, hogy barkácsboltban, pékségben vagy háztartási gépáruházban jár. A 36. heti kínálat pontosan ilyen: a Parkside ezúttal nemcsak szerszámokkal és barkácscuccokkal támad, hanem más, korábban nem látott termékekkel is.
A sertéscomb igazi jolly joker a konyhában: készülhet belőle szaftos pörkölt, egytálétel, leves vagy akár különlegesebb, gyümölcsszószos fogás is. Mutatunk 7 receptet, ha éppen sertéscombból főznél valami igazán finomat.
Felismered a nagyi kedvenc sütijeit akkor is, ha összekeverjük a képrészleteket? Teszteld, mennyire ismered a retró süteményeket, és próbáld meg kitalálni, melyik finomság bújik meg a képeken!
Szuper ízek és alapanyagok találkoznak ebben az aprópecsenyében, ami egyformán laktató a szemnek és a szájnak. Az alapanyagokat érdemes mind csíkozni, így nagyon elegáns lesz a ...
Nyáron kevés jobb dolog van egy jól behűtött gyümölcslevesnél, főleg akkor, ha friss, érett gyümölcsökből készül. Mi most vegyesen raktunk bele ilyet is, olyat is. Ez a tejmentes ...