A lágytojást újra lehet melegíteni, csak épp nem mikróban

Lágytojást nagyon sok mindenhez szeretünk enni, legyen szó frissen elkészített vagy másnapra elcsomagolt ételekről. Ez utóbbi helyzet azonban előhozza az újramelegítés kérdését, ami egy lágyra főzött tojás esetében nem a legkönnyebb dolog. Mi lehet a megoldás?

A lágytojást még frissen elkészítve is megpróbáltatás egyben tartani, hiszen már a fazékban is megrepedhet, majd a pucolás is tönkreteheti, esetleg a felvágás közben is bekövetkezhet valamilyen malőr. De ha mégis sikeresen és sértetlenül eljuttatjuk a lágytojást a kiszemelt tányérra, nincs is szebb látvány nála. És ugyan miért ne lehetne részünk ebben a látványban másnap, például az irodában is. Az előre megfőzött és elcsomagolt lágytojás újramelegítés problémás lehet, kivéve persze akkor, ha ismerjük a legjobb trükköket.

A lágytojást újra lehet melegíteni, csak épp nem mikróban

Kerüljük a mikrót

Az első gondolatunk valószínűleg majd a mikró felé vezet minket, ha újramelegítenénk a tojásunkat. De ezt gyorsan felejtsük el, hiszen míg az egytálételek és levesek tökéletesen átmelegednek benne, addig a tojás megszilárdul.

Sőt, mivel nem tudjuk kontrollálni a végletekig a mikró erőteljes hőjét, akár fel is robbanhat a tojás a gépben. Ennek pedig nyilván senki nem örülne.

Vissza a vízbe

A mikró drasztikus ereje helyett inkább valamilyen gyengéd, fokozatos melengetésre lesz szükségünk ahhoz, hogy a kissé visszaszilárdult tojássárgáját újra krémesen folyó, lágy tengerré tegyük.

A felmelegítéshez ugyan szükségünk lesz egy tűzhelyre és egy edényre, de ezt is ki tudjuk kerülni, ha úgy van (erről egy kicsit lejjebb).

  • öntsünk egy közepes méretű edénybe nagyjából 1 cm vizet, és kezdjük el forralni
  • amikor felforrt, helyezzük bele a tojást, és melegítsük nagyjából 3 percig
  • vegyük ki, és óvatosan pucoljuk meg, majd élvezzük az újra lágy tojásunkat

Ha pedig tűzhely nélkül találjuk magunkat (például az irodában), kipróbálhatunk egy – ugyan kísérleti – de elméletben működő módszert is. Melegítsünk fel egy bögrényi vizet a mikróban, hogy ne legyen teljesen forró, de azért legyen ereje.

Helyezzük bele héjastul a tojásunkat, és hagyjuk fürdőzni nagyjából 3 percig. Akár le is fedhetjük egy kistányérral, hogy jobban bennmaradjon a hő. Vegyük ki, pucoljuk meg, és nézzük meg, mennyire lett újra lágy.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Okos konyhai praktikák minden alkalomra:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...