E heti főszakácsunk, Geleva, akitől nemcsak azt tudhatjátok meg, hogyan kezdett főzni, hanem azt is elmeséli, hogyan kell minden érzékszervünket felhasználni, hogy a lehető legfinomabb ételt tálalhassuk!
Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a NoSalty csapata gondolt rám e nemes cím kiérdemlésében. Sok érdekességet nem tudok mondani magamról, egy átlagos háziasszony vagyok, aki imád főzni a családnak. Mondhatnám, kifejezetten hobbi szakács vagyok, mert a főzés az egyetlen dolog, amivel teljesen ki tudok kapcsolódni és nagy örömmel teszem. Kislány koromban nővéremmel már be voltunk fogva a főzéshez szükséges alapanyagok előkészítésébe. A zöldségektisztításába, szeletelésébe, hagyma és rántás kevergetésébe, és valahogy az alap dolgok, amit láttunk, megmaradtak. Drága nagyanyám tanítása szerint: főzni füllel, orral és szemmel kell. Ezt sikerült úgy elsajátítanom, hogy több ételt, amit nem szeretek, de a családom igen,most sem kóstolom meg. Azért mindig sikerül, legalábbis azt mondják.
Aztán fiatal diáklányként volt szerencsém belelátni a szakács, cukrász és hidegkonyha művészetébe, ahol sok apró ötletet és trükköt ellestem, ami otthon nem volt megszokott. Akkor még nem készítettem önállóan ételeket, de nagyon szerettem segédkezni, sütiket díszíteni, tálalni az elkészült ebédet.Gyakorlatilag belekotyogtam mindenbe, adtam ötleteket a kiválóan főző nagyimnak is. De büszke voltam, hogy én ilyet is tudok. Miután elkerültem a családi fészek melegéből, akkor tudatosodott bennem, hogy nagyon sok mindent meg kell még tanulnom ahhoz, hogy megtudjam, nem tudok semmit. Már fiatal házasként is estem abba a hibába, hogy a menetét tudtam egy-egy ételnek, de az arányokkal nem voltam tisztában.Azóta megtanultam, hogymaréknyi, friss zöldborsóból nem lehet 3 liter levest készíteni bármennyire is szeretjük., mert nem lesz íze. Sonkát nem teszünk fel kevés vízben főni úgy, hogy közben egy másik helyiségben játszunk a pici lányunkkal, mert akkor a füsttől nem látunk és moshatunk át mindent, ami a lakásban van, beleértve a falakat is. Nem beszélve a nagyon-nagyon kellemetlen szagról. Aztán lassan megtanultam füllel hallani, hogy mikor fog forrni, vagy sül-e máraz étel,szememmel láttam a színét, állományát, és az orrommal érzékelni,hogy elég sós, fűszeres-e az étel.
Azóta nagyon szeretek új ételeket kipróbálni, akár úgy is, hogy csak látom vagy egyszer megkóstolom. Röntgenszemeimmel átvilágítom, mik a hozzávalók, a fűszerezést általában kitalálom vagy a kóstolást követően próbálom beazonosítani. Bármi újdonság jöhet, ha számomra megfelelőnek tűnik, hogy a kísérleti családomon kipróbáljam, bátran belevágok. Ekkor vannak azok a párbeszédek, hogy:
– Gyerekek! Milyen? Sós?
A válasz kórusban: – Nem, és nem is sótlan!
– Akkor..., hiányzik belőle valami?
– Nem, ez így nagyon jó!
Persze, sokszor nem is tudják milyennek kellene lenni. Később nyitottam egy ételbárt, ahol több ételt is én főztem, de a dolgozóim saját, otthon bevált ételeit is elkészítettük. A legnagyobb elismerés az volt, amikor már bezártunk, többen megállítottak az utcán a régi, rendszeres vendégek közül. Főzök-e otthon, mert akkor befizetnének ebédre. Nagyon hiányoznak a házias jellegűebédek. A férjem nagy segítségem a konyhában, mindenbe belekotnyeleskedik, de semmihez nem ért. Többször magyaráztam már neki, hogy mi a különbség a habarás és rántás között, de szerintem a mai napig nem tudja. Azért lelkes amatőr, többször elmosogatja az elhasznált edényeimet amíg főzök, és ez nagy segítség.
Nagyon szívesen próbálom ki más nemzetiségek ételeit is. Nálunk a mexikói, kínai, görög és török ételek is kedvencek, de a magyar konyha régi, bevált fogásai, illetve a sváb hagyományosreceptek is kedveltek. A férjem szerint, mindegy, mit próbálok ki, úgyis változtatok rajta. Ez igaz, próbálok mindig a saját ízlésemre (ami már a családé is) formálni mindent. Amikor rátaláltam a NoSaltyra, több receptet megnéztem, kipróbáltam és olvastam a kommenteket. Megfogott a honlap bensőséges hangvétele, a sok személyes tapasztalat önzetlen megosztása másokkal és természetesen a kiváló receptek sokasága. Még nem voltam szakács az oldalon, és kérdeztem valamiről. Pár perc múlva kaptam választ Mrs Smith-től, hogy szerinte mi a megoldás, de utána is nézett a kérdésemnek. Ezt ezúton is szeretném megköszönni neki. Akkor döntöttem úgy, hogy én is megosztom receptjeimet, tapasztalataimat másokkal. Próbálok részletesen leírni mindent, mert tudom, hogy kezdőként milyen hibákba eshet az ember. Receptjeim között sok olyan van,ami egyszerűen, olcsón elkészíthető fogás.
Két (kis)felnőtt korú lányom van, akik már más városban tanulnak és élnek, most ismerkednek a konyhai fortélyokkal. Sok diák lehet olyan helyzetben, aki magára marad ebben a labirintusban, nekik is szeretnék ezzel segíteni, hogy ne kelljen felhívni anyát: „Anya! hogy kell főtt tojást főzni?" A fiatal, kezdő konyhatündéreknek javaslom: próbálkozni bátran, nem kell megijedni. Mindent lehet utánaízesíteni a saját ízlésünknek megfelelően, és ha nekünk ízlik, rossz nem lehet. A hozzávalók mennyiségét is megtanulja az ember előbb-utóbb. Mi is főztünk a nővéremmel még gyerekkorunkban (mentségem legyen, 12 és 14 évesek voltunk)annyi krumplis tésztát, hogy az egész utca jóllakott vele. Hol tésztát gyúrtunk még, hol krumplit hámoztunk, mert valahogy az arányok nem voltak jók. Azóta is főzni nagyon szeretek, sütni nem annyira. Talán mert nem vagyok édesszájú, inkább a fűszeres és csípős ételeket kedvelem. A családnak persze sütök, de legszívesebben akelt tésztás dolgokat és a palacsintákat,az nem olyan émelyítő illatú készítés közben. Azért vannak olyanok is, amiket én is szívesen megeszem.
Azt sajnálom nagyon, hogy már semmit nem lehet kapni a boltokban, ami olyan minőségű, amit régebben megszoktam. Ritkán jutok hozzáeredeti házi alapanyagokhoz, pedig az az igazi. Mindenrecept elkészítésea kedvenceim közé tartozik, amit eddig feltettem és amit még nem. Természetesen sok olyan is van, amit a többi szakács receptje alapján készítettem el. Saját kedvenc ételem nincs, azok közé tartozom, akik szívesen és jobb étvággyal fogyasztják a mások által elkészített ételt. Talán túl sok a főzés közbeni illatorgia, és eltelít. Nem is tudokazonnal enni, ha elkészül, én már az illatoktól jól szoktam lakni. De nincs annál nagyobb elismerés, mikor többször szednek és teli hassal, szuszogva hagyják el az asztalt!
