Ez történik a szervezetedben, ha túl sok sót eszel

Az mindenkinek egyértelmű, hogy a túlzott sófogyasztás káros – de az kevésbé, hogy pontosan miért is. Ezt próbáljuk most boncolgatni egy kicsit.

A só a leggyakrabban használt ízesítőnk, talán nincs is ember, aki képes lenne nélküle fogyasztani az ételeit. Még azok is, akik viszonylag sótlanul étkeznek, igényelnek valamilyen szintű ízesítést, és vannak olyan ételek, amelyek ehetetlenek nélküle. A túlzott sófogyasztás káros, a fejlett világban azonban sajnos mégis az jellemző, hogy túl sósan étkezünk.

A túlzott sófogyasztás hosszú távú hatásai között nagyon komoly betegségek is megjelennek, mint például a szívbetegség, a korai halálozás vagy gyomorrák. A rövid távú hatásai azonban szerencsére nem ilyen súlyosak, viszont a szervezet jelez, ha kicsit túlzásba viszed – méghozzá az alábbi jelekkel.

Felpuffadsz

A víz mindig a só nátriumtartalmának nyomában jár, így nem csoda, ha a túl sok sótól felvizesedsz, és fel is puffadsz. Ha nagyobb mennyiségű sót eszel, a veséid visszatartják a vizet, hogy megpróbálják kiegyensúlyozni és normalizálni a nátriumszintet a szervezetben. A következmények általában nem túl extrémek, és átmenetiek, de mindenképpen kényelmetlenek.

Nagyon szomjas leszel

Minden magasabb sótartalmú étel után szomjasabbnak érezheted magad, hiszen a nátriumbevitel megnövekedésével a veséidben és agyadban található receptorok beindítják a szomjúságérzetet. A szervezeted a szomjúságot védekező mechanizmusként használja azért, hogy biztosan fogyassz elég folyadékot, hogy kiegyensúlyozd a nátriumháztartásod.

Fájhat a fejed

Néhány ember számára a nagyobb mennyiségű sófogyasztás azonnal feljebb tornázza a vérnyomást, a fejfájás pedig a magas vérnyomás egyik leggyakoribb tünete. Egy 2014-es kutatás szerint azok körében a legmagasabb a fejfájás gyakorisága, akik a legtöbb sót fogyasztják. A kutatás során ahogy csökkentették a sófogyasztást, úgy csökkent a fejfájások aránya is.

Megnő az esélyed a vesekőre

Ha rendszeresen nagyobb mennyiségű sót fogyasztasz, jelentősen megnőhet az esélyed a vesekő kialakulására. Ez azért van így, mert a felesleges só miatt megnövekszik a kalcium szintje a vizeletben. A vesekő pedig akkor formálódik, ha a kalcium találkozik oxalátokkal vagy húgysavval, és kristályokat kezd el formázni. A kristályok megnőnek, és kövekké válnak, amelyek vándorolnak a húgyutakban, és előbb-utóbb megakadnak – ez pedig egy kifejezetten fájdalmas jelenség.

Forrásunk volt.


További érdekességek:

Hozzászólások

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A szívednek sem jó, ha túl sokat, vagy túl keveset...

Sokszor hallunk a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás hatásairól: a pihenés kell az agynak, a mentális egészségnek, az izmoknak, gyakorlatilag minden egyes szervnek a szervezetünkben. Ez alól a szív sem kivétel: egy friss kutatás szerint a 6-7 óránál kevesebb vagy több alvás komolyan megterhelheti az egyik legfontosabb szervünket.