7 nap, 7 étel – tavaszidéző ételekkel űzzük el a telet

A tél már nagyon a végét járja, és mi már alig várjuk, hogy végre a legfrissebb tavaszi zöldségekkel alkothassunk a konyhában. Ugyan még kicsit várni kell majd a spárgára, újkrumplira és barátaikra, néhány tavaszi szellős, üde és virágos fogást már most is összedobhatunk.

Minden ételből visszaköszönnek majd az első tavaszi, virágillatú napok, a rügyező fák és a lágy esők: végre már elérhető közelségbe került a megújulás évszaka. Főzzünk bátor, harsány, mégis frissítő és üde ízekkel, hátha ettől hamarabb beköszönt majd a tavasz. Viszlát, hideg, viszlát, tél, viszlát, téli ételek!

HÉTFŐ

Hideg avokádókrémes retekleves

Az avokádókrémleves receptjéért kattints IDE

Az apró piros retkeket nem olyan nehéz fellelni egész évben, így ehhez a fantasztikusan gyors, istenien krémes leveshez be is szerezhetünk pár csomaggal. Az avokádótól zseniális állaga lesz, míg belebújnak az olyan tagadhatatlanul tavaszi ízek, mint a retek vagy az újhagyma is. A zöldség leveleit nehogy eldobjuk: hasznuk lesz másnap!

KEDD

Reteklevélpesztós zöldségtészta

Az istenien zöld tészta receptjét ITT találod

A retek levele nem szemét: különlegesen pikáns pestót készíthetünk belőle, ha egy kevés maggal, sajttal, fokhagymával és olajjal krémesre turmixoljuk. Tésztával összekeverve meg is van a mai ebéd, és az előző nap használt retkek levele sem vész kárba.

SZERDA

Malfatti fokhagymás paradicsomszósszal

A leggyorsabb házi olasz tészta érkezik szerdán: mindössze 30 percbe kerül az elkészítése, és kirobbanóan friss ízekkel van telepakolva: a ricotta, a fokhagyma, a citromhéj, a szerecsendió és az ízletes paradicsomszósz repít minket a tavasz felé.

CSÜTÖRTÖK

Zöldborsófőzelék - Vicikó konyhájából

Ha tavasz, akkor borsó, és ha borsó, akkor főzelék. Szerencsére egész évben kapható a mirelit zöldség (és amúgy is, lássuk, be, kevesen állunk neki hüvelyes borsót hámozni), így ehhez az ebédhez maximum 30 perc és néhány filléres alapanyag kell majd.

PÉNTEK

Vegán cukkinitócsni

Pénteken lepjük meg a családot (vagy magunkat) egy nagy adag könnyű, gyors és laktató tócsnival. Készüljön a napfényes időre emlékeztető cukkiniból, kerüljön mellé joghurt vagy tejföl felhasználásával valamilyen mártogatós. Tökéletes hétzáró.

SZOMBAT

Spenótcurry csirkével

A spenótcurry receptjét ITT találod

Gyors, laktató, különleges, mégsem teljesen ismeretlen étel készül szombaton. Ráadásul olyan harsányan zöld, mint egy tavaszi mező, már csak a virágok hiányoznak róla. Ezek helyett inkább főzzünk egy nagy adag rizst, és meg is van az ebéd az egész családnak.

VASÁRNAP

20 perces csirke piccata

A csirke piccata receptjét ITT találod

Sült csirke ennél nem lehet üdébb: citrommal, kapribogyóval és lehengerlő gyorsasággal áll össze a csirke piccata, ami a vasárnapi ebéd fénypontja lesz. Kár lenne kihagyni.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több izgalmas recept, ami csak arra vár, hogy kipróbáld:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Brecz Judit

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...