Járni is nehezen bírt a túlsúlya miatt a nő, aki 50 kilót fogyott

Az evéssel próbálta helyettesíteni a szerelmét és barátait, aminek köszönhetően 110 kilóra hízott.

Kara Henderson gyerekkorától kezdve küzdött a plusz kilókkal. Miután asztmát diagnosztizáltak nála, még inkább elment a kedve a sportolástól, hiszen nehezére esett a mozgás, gyakran kifulladt, így a pluszkilók is hamar megmutatkoztak rajta.

Az iskolában emiatt hamar csúfolódás tárgyává vált, ami miatt csak még többet evett, hogy ezzel szerezzen örömet magának. Ennek ellenére a húszas évei elején rátalált a szerelem, azonban tengerészként dolgozó párja sokat volt távol. A magány miatt hamarosan depressziós lett, és ismét az ételek jelentették számára a vigaszt. Négy évvel ezelőtt jutott el a kritikus pontra, amikor már 110 kilót mutatott alatta a mérleg.

2017-ben aztán eldöntötte, hogy segítséget kér. Az orvosok gyomorszűkítő műtétet javasoltak neki, amibe végül belement, hogy zavartalanul lehessen együtt a gyermekével, ne fulladjon ki, amikor vele játszik, és teljes értékű életet élhessen.

A nő 16 hónap alatt 50 kilótól szabadult meg. A beavatkozás után azonban ismét teherbe esett, és visszahízta leadott kilóit. Ekkor azonban Kara már sokkal tudatosabb volt: életmódot váltott, és sportolni kezdett.

Életemben először testileg és lelkileg is jól érzem magam

– mondta a DailyMailnek az anyuka, aki óriási fogyása után elvégeztetett magán egy hasplasztikát, hogy megszabaduljon a megnyúlt bőrétől.


Még több inspiráló történet:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

3 jel, hogy megérett a vöröshagyma: nyár vége fele légy...

A saját termesztésű vöröshagyma betakarítása az egyik legfontosabb nyári kerti munka. De honnan tudhatjuk, hogy mikor jött el az ideje felszedni a hagymát? A növény több egyértelmű jelzést is ad: a levelek állapota, a hagyma nyaka és a belső levelek száradása mind azt mutatja, hogy elérte végleges méretét.

Brecz Judit

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.