Készíts fagyit házilag!

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a webshopos fagyirendelés gondolatától egyszer eljutok oda, hogy otthon akarom majd elkészíteni a betevő jeges édességet. 

A fagyi az egész nyarat végigkíséri: reggel, este, nyaraláskor, munka után – mindig ott a késztetés, hogy bekebelezzek pár gombócot, de a helyzet az, hogy a harsogóan színes, mesterséges anyagokkal pumpált verziók teljesen elveszik a kedvemet a jeges élvezettől. Bár Budapesten mára egyre több helyen lehet egészen finom, főzött fagyikat venni, arra gondoltam, idén az otthoni fagyikészítés projektjébe fogok, mert az biztosan olyan lesz, mint amilyet én szeretek!

Indul a cseresznyemánia! >>

Fagyikészítő gépem nincsen, a nyár nagy kihívásának ígérkezik, hogy beszerezzek egyet, addig is úgy kell okoskodnom, hogy masina nélkül is tudjak rittyenteni a vendégeknek vagy pusztán saját örömködésre jeges édességet. Pofonegyszerű ötlet, ami talán még eszedbe sem jutott: gyümölcsjoghurtot lefagyasztani, előtte kis műanyag pálcikát beleszúrni – pár óra múlva kész a szuper olcsón előállított fagyi, amivel a kisebbeknek is örömet szerezhetünk.

Hasonlóan egyszerű, de némileg már macerásabb, ha jó adag fagyasztott gyümölccsel és zsírosabb joghurttal felszerelkezve vágunk neki a fagyigyártásnak: jóféle aprítógéppel, erős karú botmixerrel nem lesz nehéz dolgunk: egy deci tejszínt, ha kapunk, jó minőségű sűrített tejből is zuttyanthatunk bele. Én nem rajongok a túlzottan édes ízekért, ezért csak minimális cukrot vagy mézet használok hozzá, szerintem a gyümölcs-tejtermék kombó önmagában is megéri a misét.

Így használd a rebarbarát! >>

Ha krémesebb édességre vágynánk, hűtsünk be annyi tejszínt, amennyiből fagyit szeretnénk készíteni (persze joghurttal ez is hígítható), és a lényeg, hogy jéghidegre, de azért ne fagyosra hűljön. Szintén helyezzük mélyhűtőbe a mixer karjait, melyekkel fel fogjuk verni a tejszínt. Nem kell keményre, inkább csak tejföl állagúra, a további metodika úgy zajlik, mint az előző esetben.

Parfét előállítani sem nagy ördöngösség, őzgerincforma azért elég sok háztartásban akad, és nagyon mutatós fagyit varázsolhatunk a segítségével.Gyümölccsel, ízlés szerint csokival, kakaóval tovább ízesíthetjük a házi fagyit, természetesen a nagy klasszikusok, mint a vanília és a csokoládé, önmagukban garantálják az élvezeti faktort, ezért csokiból csakis jó minőségű, magas kakaótartalmút, vaníliából most kizárólag vaníliarudakat, semmiképp se vaníliaaromát használjunk!

Még több fagyireceptet itt találsz >>

Az Itt a szezon! korábbi cikkeiért ide kattints! >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

8+1 budapesti és vidéki gasztromegálló, ahonnan jóllakottan és elégedetten indulsz...

Biztos nektek is megvannak a kedvenc gasztrohelyeitek, azok, ahova bármikor szívesen betérnétek, legyen szó egy könnyű ebédről, egy kis útravaló pogácsáról vagy akár egy finom kávéról. Amikor nem vágytok semmi újra, csak a jól megszokott, megbízható és bevált receptekre. Az én kedvenceim között hétköznapi, sallangmentes gasztrospotok foglalnak helyet, ahová mindig szívesen megyek, és nemcsak a finom falatok és kortyok miatt, hanem sajátos hangulatuk miatt is.

Balogh Lilla

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.