A pöttyös az igazi?
Nemcsak a boltban vehetjük meg, hanem változatos formában, akár otthon is könnyedén elkészíthetjük.
DávidNemcsak a boltban vehetjük meg, hanem változatos formában, akár otthon is könnyedén elkészíthetjük.
DávidHányszor mondtuk már rá egy ételre, hogy isteni? Olyankor persze az ízére utaltunk, de meglepő módon egy-egy fogás a rajtuk megjelenő szentektől is válhat istenivé.
adminNa jó, talán nem nélkülözhetetlenek, de azért bevallhatjuk, némelyikre mi sem tudnánk egyértelmű nemet mondani.
adminA Philips megalkotta a 21. századi nők vágyát, az értékes szabadidőt megtakarító Multicookert, szerkesztőségünk pedig örömmel veselkedett neki, hogy letesztelje.
NosaltyTuristaként gyakran jellegzetes ételei alapján fedezünk fel egy-egy helyet, országot. Egy amerikai művészpáros erre rávilágítva most térképeket rakott ki különféle ételekből.
adminMint mindenkinek, az első konyhai emlékem nekem is az édesanyám főztjéhez, sütijéhez kapcsolódik. Mindig úgy gondoltam, hogy én sose leszek olyan jó szakács, mint Ő.
RumisziviA héten az édességeké lesz a főszerep: bepillantást nyerhetünk többek között egy csokigyár életébe, de az ország macaron-készletében is szemlét tarthatunk.
adminKonyha a tükörben címmel kiállítás nyílt a pécsi Néprajzi Múzeumban. Az alábbiakban a tárlatról készült képes beszámolónkat olvashatjátok.
Miss LemonA rizs kívánt mennyiségét főzés előtt nem könnyű pontosan meghatározni. Ezt mindenki a saját bőrén tanulja meg. Ám akkor sem kell kétségbeesnünk, ha túl nagy adagot főznénk.
adminA román miccs betiltásának veszélyéről szóló írásunk kapcsán sokakban felmerült a kérdés, mi is az Európai Unió problémája ezzel az adalékanyaggal. Most utánajártunk.
adminEl a papagájokkal a konyhából! A túlhevült teflonedények károsak lehetnek kedvenc állatkáink egészségére.
MollyqueenÚjlipótváros legbensőségesebb hangulatú kisboltja, a Sarki Fűszeres ötödik születésnapját ünnepli. A neves alkalom kapcsán Nemesvölgyi Attilával beszélgettünk.
adminNyakunkon a tavasz, és itt a nemzeti ünnep is. Ebből az alkalomból érdemes lehet könnyedebb, piros-fehér-zöld színekbe öltözött ételeket fogyasztani.
adminAz őzgerinc formás sütik a konyha sztárjai: nem kell fél napig fáradozni az elkészítésükkel, mégis nagyon dekoratív desszertekkel kápráztathatunk el, bárkit.
Országh KittiA kajakóma nem feltétlenül elkerülhetetlen. Néha elég egy apró változtatás – például az alábbi, tápanyagban gazdag növény rendszeres fogyasztása –, hogy az étkezések után frissebbnek és kiegyensúlyozottabbnak érezd magad.
NosaltyA C-vitamin után talán róla hallunk a legtöbbet: a magnézium létfontosságú ásványi anyag, de nem csak kapszulákkal vihetjük be. Dietetikusok mondták el, milyen alapanyagban, ételben van rengeteg magnézium, figyeljetek csak!
Brecz JuditMa csupa zöldellő, aranyló fogással töltjük meg a tányérokat! Jöhet borsóból krémleves elsőként, amit sajtos-citromos rakott spárgával fejelünk meg, sőt, a citromot nagy mennyiségben a tekercsbe is beletöltjük!
Macsuga ViktóriaSárga, zöld és bordó levelű is létezik belőle, a franciák rengeteg ételhez felhasználják, nálunk pedig a régiek egyik kedvence volt. Íme a mai spenót elődje, a kerti laboda, amit nem árt újra és újra felfedezni.
A C-vitamin után talán róla hallunk a legtöbbet: a magnézium létfontosságú ásványi anyag, de nem csak kapszulákkal vihetjük be. Dietetikusok mondták el, milyen alapanyagban, ételben van rengeteg magnézium, figyeljetek csak!
A klasszikus magaságyások ideje lassan leáldozóban van. Egy új, letisztult és fenntartható megoldás veszi át a helyüket a modern kertekben.
Ezt a gyümölcstorta receptet valamikor a 70-es évek végén/80-as évek elején kaptuk egy kedves ismerősünktől, amikor a gyümölcstorta kezdett sláger lenni. Különlegessége, hogy puding ...
A bécsi szelet, vagyis Wiener Schnitzel az egyik legismertebb osztrák étel, mely ikonikussá vált világszerte. Leggyakrabban petrezselymes burgonyával vagy ecetes krumplisalátával tálalják ...
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...