Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Tejbegrízfagyi mandulagrillázzsal

Tejbegrízfagyi mandulagrillázzsal
Tejbegrízfagyi mandulagrillázzsal
30 perc / főzés: 30 perc
receptkönyvben hozzászólások (7)
jegyzet hozzáadása,
törlése, szerkesztése

story

Kár lenne tagadnom, az utóbbi hetekben totál rákattantam a fagyikészítésre. Ahhoz képest, hogy csak néhány hete volt az első kísérletem, ez már a harmadik nekifutás, és egyre nehezebb elképzelnem, eddig hogy elégedhettem meg a készen vásárolt alternatívákkal. A hűtési időt leszámítva pikpak megvan, és ha zongorázni tudnám a különbséget a gyári és házi között, akkor folyamatos telt ház előtt játszanék a Carnegie Hallban.
Hogy honnan jött a tejbegríz ötlet? Tulajdonképp abból a nem kimondottan önzetlen megfontolásból, hogy imádom, de nagyjából egyedül vagyok ezzel a családban, így sosem csinálok, ergó sosem jutok hozzá. Ilyen esetekre az étterem jó megoldás, de igencsak meg lennék lepve, ha ez bárhol szerepelne az étlapon. Miután a fagyit mindenki szereti, gondoltam, tudatlan rokonaim talán nem veszik észre a turpisságot, és miközben mit sem sejtve kanalazgatják a fagyikelyhet, kis kompromisszummal én is áldozhatok kedvencem oltárán... hogy a turpisság felett érzett kéjes érzésről ne is beszéljek.
Ezúttal mandulával és gyümölcsökkel tálaltam - ez is a megtévesztés része - de aki nem kényszerül e fajta trükközésre, megszórhatja kakaóporral, gondolom úgy is guszta és isteni.

hozzávalók / 4 adag

A fagyihoz

A mandulagrillázshoz

ajánlat

Egy cikk a Philadelphia krémsajtról.

Szólj hozzá!

elkészítés

  1. 1 dl tejszín és 2 dl tej keverékében sűrűre főzzük a grízt. Hozzáadunk 5 dkg cukrot és egy csipet sót, lehűtjük.
  2. A krémsajtot és a tejszínt közepes hőmérsékleten összemelegítjük úgy, hogy homogén masszát kapjunk, hozzáadjuk a vaníliát.
  3. A tojások sárgájához hozzáadjuk a maradék cukrot, és kézi mixerrel, magas fordulaton fehéredésig keverjük.
  4. A tojásos masszát a krémsajtos keverékhez öntjük, és alacsony hőmérsékleten addig főzzük, míg besűrűsödik. Akkor jó, ha a belemártott fakanál domború felén bevonatot képező masszába ujjunkkal csíkot húzunk, és az nem folyik össze.
  5. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd hozzáadjuk a szintén kihűlt grízt.
  6. Minimum 4 órára mélyhűtőbe tesszük. Ha a tárolóedénybe töltéskor a massza és a tető között nagyobb hely marad, folpack-kal lefedjük a masszát.
  7. A grillázshoz a cukrot egy serpenyőben, közepes hőmérsékleten aranyszínűre karamellizáljuk (először folyékony lesz, aztán kezd csak barnulni). Amikor elérjük a kívánt színt, beleszórjuk a mandulát, majd az előre odakészített sütőpapírra vagy szilikonlapra öntjük. Vigyázat, nem szabad hozzáérni, mert nagyon forró! Amikor keményre dermedt, lehúzzuk róla a papírt, és összetördeljük.

statisztika

beküldve:
tegnapi nézettség: 0
össznézettség: 7 036
elküldve: 4
receptkönyvben: 130
elkészítve: 0/2
Facebookon megjelent: -

szakács

modosa

Mióta szakács: 2009.05.31.
50 recept

receptjellemzők

konyha: magyar
nehézség: könnyű
szezon: nyár
vegetáriánus: ovo-lakto vegetáriánus
elkészítési idő: 15-30 perc
mikor: ebéd, uzsonna, vacsora
kalória: magas
adag: 4 főre
fogás: desszert

receptkategóriák

főkategória: fagyi
alkategória: házi fagyi
hasonló kategóriák: fagyitorta, fagyikehely, karamellfagyi, sorbet, gyümölcsfagyi, vaníliafagyi, parfé

egyéb elnevezések

grízfagyi grillázzsal, tejbepapifagyi mandulával, tejbedarafagyi mandulagrillázzsal, grillázsos darafagyi

Hozzászólások (7)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

szurosp
Mr and Mrs Smith / szurosp Thu, 2010-08-19 13:14

A kihívás ereje...:))) De érdekel minket! Azért nem ment értesítő, mert elnéztem, és nem a válaszra kattintottam, hanem csak úgy beírtam. Puszi: Mrs Smith

szurosp
Mr and Mrs Smith / szurosp Thu, 2010-08-19 13:03

Na pont ott emlegettem a válaszomban!:))) Utána! Ott kértem, hogy a fagyit mindenképp csináld meg, de ha lehet kérni, mint a kívánságműsorban, akkor az a bundázott változat is érdekelné nálunk a család legifjabb tagját...Puszi: Mrs Smith

modosa
modosa / modosa Thu, 2010-08-19 13:11

Jaaa :)) Viszont arról nem jött értesítő :(
A bundázott változaton töröm a fejem, szerintem első nekifutásra a jó öreg levelestészta lesz a megoldás (lásd KMK :), aztán csak rájövök, miből volt az a tészta. Egy Zagat rated helyen ettem, frenetikus volt, de hiába kértem, nem adták a receptet. OK, így egy kicsit tovább fog tartani, de így még izgibb :)
pusziA

szurosp
Mr and Mrs Smith / szurosp Thu, 2010-08-19 12:29

Na tessék, kellett emlegetnem az előbb, itt is van a kis szépség!:))) S mit szóltak végül a rokonok? Nem tiltakoztak nagyon ugye?:)) Mrs Smith

modosa
modosa / modosa Thu, 2010-08-19 12:58

Hogyhogy emlegetted??? Valamiről tudnom kéne? :) A rokonok szóhoz sem jutottak, úgyhogy bejött a trükk :)) Tudod, min töröm most a fejem? S'more fagyin. Egy órája írtam a receptetekhez kommentet :))))
pusziA

861
tojássárgája 8 db
cukor 20 dkg
tej 2 dl
habtejszín 2 dl
krémsajt 25 dkg
vanília 1 db
búzadara 150 g
1 csipet
mandula 3 dkg
cukor 3 ek