Pesto alla Genovese tagliatelle-vel
Két percig süt a nap, és már nyarat generálnék. A piac ma reggel tele volt illatos, dús fűszernövényekkel, nem állhattam meg, hogy ne szerezzek párat. A bazsalikom levelek olyan zöldek és harsogóak voltak, hogy mikor megtaláltam a szekrényben a karácsonyi ajándékgyártásból megmaradt fenyőmagot, mindjárt tudtam, mit eszek ma ebédre! :) A pesto amúgy az a cucc, amire nem lehet rákenni, hogy azért veszem a boltban, mert úgy gyorsabb. Amíg a tésztavíz felforr, még mozsárban is elkészülünk vele, de aprítóval még ez a 10 perc is kettőre redukálható. Arról nem beszélve, hogy aki egyszer az életben készített már pestót otthon, az többet nem megy érte a boltba. A pestót egy dologgal lehet elrontani: ha nem a megfeleő minőségű alapanyagokat veszünk hozzá. Kell neki az igazi parmezán, és a mandulaízű, sűrű, sötét extra szűz olívaolaj. Igaz, hogy nem olcsó mulatság egyik se - a fenyőmagról már nem is beszélve - de ebből a mennyiségből kb. 2 dl lesz, az íze pedig olyan intenzív, hogy elég belőle egy evőkanál. Fontos: ha marad, jól záródó üvebgen, olívaolajjal meglocsolva tegyük a hűtőbe!
