Lecsó ahogy Jolimami készíti
Nullkilométeres szakács koromban egy szomszédlány meghívott egy tányér, általa lecsónak nevezett furcsaságra, amit megköszönve el is fogyasztottam, de elrettentő példája volt a számtalan variációban készíthető lecsóknak. Mint kiderült, a hagymát és a paprikát beledobta egy fazékba, felöntötte vízzel, megfőzte, megsózta, és ennyi. Akkortájt fejlesztettem ki a magam lecsóreceptjét, amit azóta családom és baráti köröm sztárol, és "bevált lecsónak" hív. A titka csupán annyi, hogy a "mit főzöl ebédre?" kérdésre nem azt válaszolom, hogy "lecsót főzök", hanem "lecsót sütök". Nagyon ügyelek arra, hogy a paprika ne főjön-párolódjon, hanem süljön. Ezt a következő trükkökkel lehet elérni: Széles lábosban kisebb mennyiségű lecsó készüljön (a vastag réteg miatt óhatatlanul párolódni fog a paprika, így pont a lényegét veszti el). Nagyon gyakran kevergessük, hogy a keletkező gőz eltávozzon. Ne sózzuk meg a sülő paprikát, mert akkor levet enged, és megint csak főni fog sülés helyett. Ne fedjük le, hiszen nem gőzölni-párolni akarunk. Elég a végén rátenni a fedőt, hogy a paradicsom megfőjön, és a paprika is tökéletesre puhuljon. Ne féljünk sok zsiradékot használni, mert úgy fog szépen sülni a paprika. A többlet zsírt a végén leszedhetjük, hűtőben tárolva eláll, és remekül fel lehet használni pörkölt, gulyás vagy sütőben sült zöldségek, húsok, zöldségkrémek - pl. zakuszka, padlizsánkrém - ízesítésére.
