Garnélás tészta - tengerre magyar!

Hát ebbe mindenki belefut. Ha kishazánkfia-lánya kikeveredik külföldre, -még ha csak ide, a közeli Horvátországba is, ahol annyi élet van a tengerben, mint öreganyám fúrtkútjában-, és beül egy étterembe, akkor tuti beválasztja a „fruttidimárét”. Az esetek 50%-ban nem is szereti, de berendeli, mert ha már eljött idáig, akkor csak megkóstolja, már csak jár neki ennyi, nem? Meg hát mit mesél majd otthon, a nagy családi élménybeszámolón, hogy hamburgerezett ??? Normáááális? Szóval beválasztja a tengeriherkentyűs tésztát, vagy pizzát. A bátrabbak „fispláttét” rendelnek nagy büszkén, hogy milyen kemények, aztán mikor kihozzák a sok élient a tálcán, akkor a szomszéd asztalt kezdik el lesni, hogy hátha kiderül, hogy melyik részét lehet, vagy érdemes megenni, pláne milyen evőeszközzel… Aztán persze nem eszi meg, vagy megeszi, de nem ízlik neki. Ilyen gumis, meg halízű (!!!), meg vizes. Hát nem egy pörkölt, vagy egy csülök pékné módra az biztos, de még csak nem is Jókai bableves. „Jó hát mindegy…” gondolja, legalább megpróbálta. Aztán, ha jövőre visszajön, akkor újra megpróbálja, mert az idő megszépíti majd a gumiállagot, és hát lehet,hogy nem jó helyen ették, lehet, hogy rosszul volt elkészítve. Aztán persze majd megint nem ízlik, de majd talán jövőre…, vagy legközelebb. Ez az egész "muszáj tengeri élőlényt ennem külföldön" problémakör szerintem onnan gyökerezik, hogy kishazánk itt maradt a „NAGY DARABOLÁS”-kor (nem akarok törizni, de annyit, hogy Trianon) tenger nélkül. Itt maradtunk, és hogy a témán belül maradjak néztünk, mint hal a szatyorban. Ez a tengerhiány olyan mélyen beágyazódott a tudatalattinkba, hogy itthon a hétköznapok nyüzsgése nem engedi felszínre törni, de ahogy kimegyünk, és pofán csap a tengeri szél, egyszerűen kitör belőlünk, és vízi állatot kell ennünk. Ennyi. Viszont a mi, erősen fűszeres, sok hozzávalóval dolgozó magyaros konyhánk, és az ehhez szokott ízlelőbimbónk elsőre nem érti, mit akarunk. Elég sivárnak, íztelennek, vizesnek tűnhet a fruttidimáre. Persze, én most arról beszélek, ha tényleg vmi inkább gyártósornak beillő, futószalagon előállított, ipari módon ételeket magából kiontó, turistacsalogató étterembe tértünk be. Számtalanszor futottam már bele én is a vizes, fűrészporízű halba, vagy biciklibelső állagú rákba, vagy tintahalba. Pedig…Pedig, ha jól készítik el, nem sütik-főzik túl, vagy alul, nem tocsog a saját levében, vagy olívában, és megfelelő minőségűek az alapanyagok, akkor a legjobb lehet. Ha még nem ettünk ilyet, vagy van negatív tapasztalat, akkor a lényeg a fokozatosság. Pl. ne válasszunk egy farkashalat roston egy olyan étteremben, ahol nem ülnek helyiek (a helyiek mindig tudják, hogy hol főznek igazán jól), mert akkor tulajdonképpen egy a tenger vizéhez hasonló állagú és ízű ételnek nevezett valamit fogunk kapni, viszonylag borsos áron, pedig tengervizet már nyeltünk tök ingyen, amikor két helyi alkoholos ital elfogyasztása után megmutattuk a gyereknek, hogy hogyan kell kézen állni víz alatt. Kezdjük garnélával, mert ha jól van elkészítve, akkor bele fogunk szeretni, első ízlelésre. Azt szokták mondani annak, aki még nem evett, hogy rábeszéljék: „Nyugi, olyan íze van, mint a csirkének”. Ezt a marhaságot! Má’mé’ lenne olyan íze, mint a csirkének. A csirkének van csirke íze, a garnélánek garnéla íze van. Ennyi erővel nyugodtan egyél almát, körte íze van. Na, akkor vegyünk 25 dkg fagyasztott, tisztított garnélát (persze, aki tud frisset, az a tuti, de a fagyasztott termék zacskó hátulján összetevőket kötelező elolvasni, vagy intelemként az előző bejegyzést). Szobahőmérsékleten hagyjuk kiengedni, de ha sietünk, akkor dobjuk bele egy tál hideg vízbe. Miután felolvadt, lecsepegtetjük, majd papírtörlővel felitatjuk róla a vizet. Pucolj meg 4 gerezd fokhagymát és aprítsd fel egészen kicsire (figy, ne reszeld, ne préseld, aprítsd fel késsel) Egy serpenyőt feldobunk a tűzhelyre, alágyújtunk kb ¾ póveren, és beledobunk 5-6 dkg márkázott vajat (nem margarint, Te! Az egy zsírkocka!), és 1 evőkanál olívát, mert így nem ég oda a vaj. Ha már serceg, akkor bele a fokhagyma 2 perc alatt kicsit megpároljuk (meg ne égjen!), majd mehet rá a garnéla. Most kell egy kis frissen őrölt fekete bors (mondjuk 4 nagytekerés, vagy 0,5 kk sima zacskós is ok), majd frissen őrölt tengeri só (ez is mondjuk4 nagytekerés az őrlővel, vagy 1 kk normál só, ha gyengén vagy felszerelve, mint a dévómatiz), 1-2 percig sütjük mindkét oldalát, majd most jön egy kis tutiság. 5 cl whisky-t kellene bedobnod a szervezetbe, már csak a tengerészfíling miatt is (jójó, tudom, rum) és 3-4 cl-t kellene a garnélára is borítani, de nem vmi "tescógazdaságos gagyit", hanem normálisssat. Ha nem van otthon, akkor konyak is jó, csak ahogy már többször is kértem, felejtsd már el a napóleont…Forgasd át az alkoholban, ez újabb max 1-2 perc, és tegyél rá 1 marék friss, apróra vágott lestyánt, ha nincs, akkor petrezselymet. (ha nincs friss, akkor egy csapott ek) keverd össze, és boríts rá 3 dl tejszínt (20%-os legyen), kevergesd, és várd meg, míg a tejszín besűrűsödik. Vedd le a tűzről, és így amíg még kicsit rotyog, törj fel egy tojást (a fehérjére nincs szükség), a sárgáját dobd a rákra, és alaposan keverd bele. Az a maradék hőn szépen bele fog dolgozódni a cuccba. Főzz meg al dente módon egy zacskó spagettit (teljes kiőrlésű tönkölybúzát szoktam, de durum is jó). Tálalhatsz ennyi. Tetejére a maradék lestyán, vagy bazsalikom mehet.